Pintér Jenő: Gvadányi József (Rudabánya, 2005)

Gvadányi József verses levelei

nyes cím a későbbi emberi hiúság kitalálása. Ha a mágnásban nincs erkölcs és ész, akkor kinevetik. „Legyen herceg vagy gróf, ha nincs tudománya, / Mit használ őneki külső ragyogyánya? " Az embereket a jóerkölcs és a tudomány nemesíti meg, mindnyájan porból lettünk, egymás felebarátai vagyunk. „Látod már, asszonyom, hogy én grófságomról, / Mint ítélek és mit tartok a sorsomról, / Mivel még őseim mind grófok valónak, / Már én is gróf voltam, még csak ringatának, / De azért magamat soha fel nem fújtam, / Emberi bőrömből mivel ki nem bújtam. " Milyen témákról cserél eszmét a nyugalomban élő lovasgenerális Donits Andrással, a miskolci tanulóifjúval? Minap úgymond Donits Andráshoz írt első verses levelében - befutott hozzám a posta s levelet hozott Miskolcról Szakolcára. Átfutottam a levelet, elolvastam a levélhez mellékelt verseket, csodálattal láttam, milyen költői tehetség az én új barátom. „Felkiálték itten Apolló múzsái! / Helikon hegyének koszorús nimfái! / E növendék miként jutott közitekbe? / Mikor vettétek be szent seregetekbe? " Ez a zsenge költő ékes verseket ver lantján, ne vegye rossz néven, ha azt mondom neki: „Növendék jó ifjú, én édes Andráskám! / Te leszel ezentúl az én poétácskám. / Tudd: jobban szeretlek téged apádnál is: / Gróf Gvadányi József lovasgenerális". A posta a télben bizonytalan és lassú, a szakolcai ház urának tolla is nem egyszer borongó és fáradt. Mikor távoli tanítványa jövőjéről van szó, nem fogy ki a buzdításokból; mikor magára gondol, bevallja lankadását. „ Már mostan hattyú-szín borítja fejemet, / Vénség barázdái ráncolják képemet, / Az ily agg poéta oly, mint a pap lova, / Mely kidűlt a hámból s nem mehet sehova, / Ha egyszer a vénség áztat körülveszi, /Még nyerítését is lassú hanggal teszi, /Én is már verseket gyengéket munkálok, /Mint a vén hegedűs, már csak kontrahálok. " Sebaj, Andriskám; itt a farsang, vigadjon az ifjúság. Magam is vigadtam, mikor nemrégiben meghívtak egy lakodalomba s ott ültem a gavallérok és dámák között. Folyt a tánc, pengett a sarkantyú, rengett a palota. Még az öregeknek is megjött a kedvük a táncra, annyira felbuzdultak Bacchus nedvétől. „En is, bár vén