Kacskovics Lajos: Az alsó-magyarországi ércmívelésről (Rudabánya, 2005)

Kacskovics Lajos, a földtudományok első akadémikusa (Tóth Álmos)

leg érződik rajta, de kételyei is vannak. Lábjegyzetei több latin, német és magyar nyelvű előd és kortárs szakkönyv ismeretéről tanúskodnak. A geotudományi kérdésekben: ,,a' kőfajok származásának s tenyészésének vizsgálatival a' természetvizsgálókra, Földismerőkre 's Asványászokra " bízza magát. A szerző szándékában állt jelen tanulmányán túl „magyar bányász szó-könyvben" (vagyis szótárban) gyűjtésének, fordításának, szóalkotásainak eredményeit összefogni. Nagy Iván búcsúbeszéde „bányaművelési monográfiának" nevezi Kacskovics művét. A kor viszonyait tekintve valóban az. A saját, illetve helyszíni tapasztalatok figyelembe vétele, felhasználása miatt is önálló munkának kell tekinteni. Szó- és fogalom-magyarázatai, illetve azok helyenként be is vallott sikerületlensége azonban egy ismeretlenségben rejtőzködő alapszöveget sejtetnek, azaz egy német bányásznyelven (bergmannische Sprache) írott, mai kifejezéssel szólva bányaműszaki szabályzatot vélelmezek, mint szövegelődöt. (Ennek feltételezését megengedi az is, hogy a szlovákiai levéltárak hatalmas mennyiségű, részben még ma is feltáratlan 18-19. századi bányászati dokumentumot őriznek.) Lehet, hogy ezek egyikét fordította, aktualizálta és lábjegyzetelte magyarrá. De ez nem von le semmit müve értékéből, hiszen az első magyar nyelvű szépirodalmi alkotások is fordítások. A megfelelő, a leginkább odaillő szó megtalálása természetesen nem mindig sikerült tökéletesen. A magyarítás napjainkban is folyik (és sajnos ezzel ellentétes tendenciák is megfigyelhetők). Kacskovics könyvéből a bányászok néhány szokását és öltözetét is megismerhetjük. írásának naprakészségét, a korabeli állapotokhoz való viszonyát jól jellemzi e félmondat: „hajdan a bányászok testi fenyítést is kaptak". Abban az évben (1831) szüntette meg ugyanis a törvény - többek között - a bányászok verését. Roppant érdekesek az esetenként napjainkig tovább élő, de többnyire idejétmúlt, jellegzetes nyelvi lelemények (pl. vadfaj = meddő). Ezek mai megfelelőjét lábjegyzetekben adjuk meg, amelyek mennyiségét csökkenteni, de akár növelni is lehetne - igyekeztünk mértéket tartani. Egy-két esetben azonban nem, vagy csak kérdőjellel tudtuk megfejteni a korabeli szakkifejezéseket, amit az adott helyen jel-