Kacskovics Lajos: Az alsó-magyarországi ércmívelésről (Rudabánya, 2005)

Az alsó-magyarországi ércmívelésről - Első rész. A bányászatról - Harmadik szakasz. A bányamívelésről - Ékzet s tér

Az örökösi ékzet szádalatját nem kell a lehető legnagyobb mélység tekintetéből mindjárt a völgyön kikezdeni, nehogy a völgyi patak áradásának idején vízzel öntessék el; ezen kívül arra is kell figyelmezni a bányamérnöknek, hogy a kitakarítandó kődaraboknak kidöntésükre meglegyen a szádalat előtt fekendő rakhelynek (Haldensturz) szükséges magassága, nehogy ezt távolabb kellessék a szádalattól készíteni. §81. Mivel a hegyek többnyire, és ha nem minden rétegeikban is, legalább itt-ott nedvesek, s ennél fogva az ékzetásás közben vizek szoktak áradozni; ha mindjárt a munkába vett ékzetnek nem is [a] vízcsapolás a fő célja, szükséges ezt mindamellett mindég tekintetbe venni. Azért a szádalattól kezdve a talpnak menetelesnek kell lenni. Már ha ezen menetel (das Steigen) igen csekély, akkor a lassan folyó víznek elég ideje van az ülepedésre, s a medret vagy zsilibet

96 (Wasserseige) beiszapolja; ha pedig igen meneteles, akkor a sebesen folyó víz ragadozó leszen, s a zsilipet annál erősebben mossa, minél puhább a kő vagy földnem. Ehhez mérve tehát a menetel 100 ölre magasabb nem lehet 20, legfeljebb 24 ujjnyinál. §82. Mindaddig, míg az ékzet kemény kövön töretik, egyedül természeti talpán csapolhatni le a bányavizeket, melyvégre egy vízmeder (Schräm, Wasserlauf) vájatik rajta, s ez a víznek mennyiségéhez alkalmaztatva felét vagy harmadát foglalja el szélességének: ellenben ha a kövezet odvas vagy porhó, akkor facsatornákra (Rinnen) van szükség, hogy az áradás elháríttassék. Hosszabb időre készülő altáró (Erbstolle). Zsilip (a továbbiakban így szerepel).