Kacskovics Lajos: Az alsó-magyarországi ércmívelésről (Rudabánya, 2005)

Az alsó-magyarországi ércmívelésről - Első rész. A bányászatról - Negyedik szakasz. Tóépítésről és vízvezetésről

áradva kárt szenvedhetnek: csendes csőben pedig a lassú folyamból sokat magukba isznak. Másképp [áll a helyzet] a kivezető árkoknál: itt gazdálkodni kell a lejttel, hogy annál nagyobb jusson a kerékvályúkra. Különös figyelmet kíván eme árkoknak is [a] fenekük, hogy se itató, se átszivárgó ne legyen, melyre nézve itt is kemény sziklaságot kell választani, vagy annak híjával kemény agyagosat; ha pedig ilyen sincs, legalább agyaggal kiverni a medret. Ittott kőépítés is szükséges. §152. Hol a müvekre nem ugyan tavakból, de messzebb forrásokból vagy patakokból vezettetik a víz, ennek csatornái a táj és hely körülményeihez mérve, hasonlóan, mint a tavi csatornák, majd csupán egyszerű árkokból állanak, majd kővel, fával rakatnak vagy építtetnek ki. Legfőbb ügyelet kívántatik a meder irányzatának a víz esésének kimérésénél, valamint a folyam mennyiségének külön művekre s kerekekre való gazdaságos elágazásánál. Általában amily felette fontos a kohászra (Hüttenmann) nézve a tüzanyag s ennek eszközei, ú. m. fa, szén s a t., oly nagy fontosságú a bányászra a víz. Ennek híja vagy elpazarlása okozza legtöbb honi bányáink rossz állapotját, sőt felhagyását: azért a tavasz a bányász nyara, melyen fáradozásai gyümölcsöznek, a tél nagy ellene.