Hubbes Éva: Benkő Ferenc egyetemjárása (Rudabánya, 2004)

Benkő Ferenc (1745- 1816) - Egyetemjárása

vember 23-ai keltezésű. Kétéves helvéciai tartózkodása alatt - még 1777-ben - ellátogatott Baselbe és Bernbe, ahol csak néhány ott tanuló magyar, illetve erdélyi egyetemi hallgató rótta be emlékso­rait Albumába. Egy kis kitérőt kell tennem Benkő Ferenc állítólagos baseli ta­nulását illetően. Borzsák szerint 50 ugyanis göttingai beiratkozása­kor egykori baseli diákként vezették be az anyakönyvbe. A Zsin­dely István által közölt baseli anyakönyvben nem akadtam a nevé­re, s Révész sem említi. 51 Szerintem elírás, tévedés történt. Basel­ben tanulását bizonyítandó nyilván nem mulasztotta volna el be­gyűjteni ottani tanárai és diáktársai emléksorait, mint ahogy tette ezt Zürichben és később Göttingában is. Baselből ugyanis mind­össze egyetlen (magyar) diákbejegyzője van. Sajnos Benkő semmi­vel sem igazolható baseli tanulása a közelmúltban már bekerült életrajzába is. 52 Az általános gyakorlatot követve, közvetlenül Zürichből való indulása előtt, 1778 nyarán 18 személytől kap elismerő búcsúsoro­kat. Nemcsak diáktársai, professzorai is megtisztelték nagyrabecsü­lő bejegyzésekkel: a teológia tanárai, Johann Caspar Mejer és Johann Jakob Ulrich, a nyelvész Steinbryckel és a filozófia tanára, Kaspar Hess. Két további beírója még: Johann Gessner, a fizika és matematika professzora, aki Boerhaave és Bernouilli tanítványa volt, valamint az orvos Salomon Schintz. Az ugyan teológiát tanu­ló, de a természettudományok iránt már itthon is érdeklődő és fo­gékony Benkő Ferencre az említettek feltehetően jelentős hatással voltak. Ezt a vélekedést erősíti az is, hogy a Magyar Minerolo­giában gyakran említi a helvéciai ásványlelőhelyeket, és ásványo­kat is gyűjtött ott. Útlevele záradéka szerint szeptember 23-án újra Bécsben van, s a városban időzik még októberben is zürichi diáktársainak egy részével. Ok itt pótolják bejegyzéseiket emlékkönyvébe. Az Album tanúsága szerint a következő év, 1779 márciusában még Debre­cenben tartózkodott, s akkor mások mellett a kollégium két jeles tanára, a teológia professzora és későbbi püspök Szathmári Paksi István, valamint a keleti nyelvek, régiségek híres tanára, Varjas János idézetei s ajánlásai kerülnek az Albumába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom