Hubbes Éva: Benkő Ferenc egyetemjárása (Rudabánya, 2004)

Benkő Ferenc (1745- 1816) - Egyetemjárása

A már említett Diáriuma viszont semmit sem tartalmaz svájci útjáról, benne csak az enyedi és a göttingai évek rögzülnek. Gya­nítható, hogy első külföldi útjára külön útinaplót vitt magával, ami azonos lehetett a Károly fiához került és - remélhetőleg - levelei­vel együtt csak lappangó napló. Esetleges fellelésüket követő köz­lésük segítségével ez az útja is színesebbé, árnyaltabbá tehető. Másodízben pártfogója, Ribitzei Adám két idősebb fia, Károly és Dániel kísérőjeként nyílt lehetősége külföldi akadémiára menni. 1780. február 22-én közös útlevelükkel 53 - Varga Árpád állításával szemben - csak május 22-e után indulhattak el, hiszen Tűri László guberniumi titkár még május 22-én itthon, Ribicén írt be Albumá­ba. (Ez a példa is igazolja a még fellelhető peregrinációs albumok közzétételének szükségességét: segítségükkel, a beírások helyének és keltezésének felhasználásával pontosabbá, hitelesebbé tehető a peregrinusok egyetemjárása.) Benkőék nyomon követésénél mostantól az Album mellett a Diárium is felhasználható. Az utóbbiban a betűrendbe sorolt cím­szavaknál található az útjuk során érintett városok leírása. 54 Nem közlöm ennek teljes szövegét, mivel már megtette ezt Varga Ár­pád. Az Album alapján vetítem „térképre" a valós útvonalat az előbb is hangsúlyozott okok miatt, és azért is, mert ez némileg eltér a Varga Árpád által közölttől. Első állomásukról írja: „ Budán igen szép az Universitás, ottan a Natur Cabinet, Professor Abbas Pillér, az bibliothéca Thee. Pray és Schőnviser, a Phisicum Auditora, Prof Horváth, a Kunst és Müntz Cabinétok, kivált a Mínerologiu igen szép. " Már itt megnyi­latkozik a jövő nagy magyar mineralógusa? Pozsonyt elhagyva ­az útlevél tanúsága szerint - június 8-án már Bécsben vannak. „ Bétsbe második úttal voltam a He ízbe, Az Univers itasba, turris Astronomicákába Pater Hellnél, Az Universitásnál a Festő és kép tsináló Theatrumokban, A Bibliothecába, az Udvarnál a Natur, Kunst Kabinéiban az hol Knaus ur a nagy Mester, és Müntz Cabi­nétokba, a Bibliothecába, a Müntz Háznál Laxenburgba. " Sajnála­tos, hogy itt a kor kiváló csillagászától, a jezsuita Hell Miksától nem kért bejegyzést Albumába. Az is lehetséges, hogy emlék­könyvét nem vitte magával a látogatásra. Ez a feltevés elfogadható, hiszen az ugyancsak itt említett híres mechanikus és feltaláló,

Next

/
Oldalképek
Tartalom