Hadobás Sándor: A szülőföld vonzásában - Válogatott írások (Edelény – Rudabánya, 2003)

A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - A rudabányai bányászat évezredei

a művelési mód korábban ismeretlen volt a modern rudabányai bányászatban. Előtérbe kerülését a meddőletakarítások elmaradásának és a kotrógépek leállításának köszönhette. A közeli Kurityánban, a régóta rudabányai tulajdonban levő szénbánya mellett új gázturbinás erőművet építettek, ahonnan távvezetéken keresztül látták el árammal az üzemet és a települést. A félévszázados faházakat korszerű kertes téglaépületekkel váltották fel, a közelükben gőzsütödét és közfürdőt adtak át rendeltetésének. A vasércbánya további sorsát a második világháború határozta meg. 1939-ben hadiüzemmé nyilvánították. Az ércigények növekedése miatt 300.000 tonnára futott fel a termelés, amihez hozzájárult a mélyszinti művelés megindulása 1942-ben. A barnavasérc mellett a gyengébb minőségű pátvasérc és ankerit fejtésével is próbálkoztak kisebb mennyiségben. A munkáslétszám 820 főre ugrott. 1943-ban hozzáláttak a vasútállomástól kiinduló föld alatti föszállítópálya, az altáró létesítéséhez, amit azonban csak 1948-ban adtak át rendeltetésének. 1944. március 25-től december 14-ig német megszállás alatt volt Rudabánya. December 13-án az áramszolgáltatás megszűnése miatt az üzem leállt. Szerencsére csak kisebb harcok folytak a térségben, így komolyabb károk nem keletkeztek: csupán néhány vasúti hidat robbantottak fel a visszavonuló németek. 1945 elején az anyaghiánnyal és más nehézségekkel dacolva a bányát újra termelőképessé tették. A munka február 7-étől folyt, de a szállítás vagonhiány miatt csak májusban indult meg az ózdi és a diósgyőri kohókba. Az élet lassan normalizálódott, a bányamunka is visszazökkent a rendes kerékvágásba. 1947-ben az érctermelés már túlhaladta a háború előtti szintet. Megkezdődött a 3 éves terv. A Rima Rt. 1946 decemberétől állami felügyelet alatt állt, majd 1948 végén megszűnt a nagy múltú vállalat. Rudabányai jelenlétének 21 éve alatt 4,3 millió tonna vasércet adott a magyar kohászatnak. A bánya állami tulajdonba került, mint az Ércbányászati Nemzeti Vállalat legnagyobb üzeme. 1951-től 1964-ig önálló gazdasági egységként működött, ettől kezdve megszűnéséig a budapesti székhelyű Országos Érc- és Ásványbányák kötelékébe tartozott OÉA Rudabányai Vasérc Művei néven. (Podányi T., 1980) A szocialista tervgazdálkodás időszakában ugrásszerűen fejlődött a bányászat műszaki színvonala, és alapvető változásokon ment át a település is. Elektromos kotrógépek végezték a meddőletakarítást és az ércrakodást, az anyagmozgatást dömperek vették át. A mélyművelésben egyre korszerűbb és hatékonyabb módszereket alkalmaztak, aminek eredményeként a föld alól felhozott ércmennyiség 200.000 tonnára emelkedett. Az össztermelés a legjobb években elérte a 650.000 tonnát, a foglalkoztatottak száma 1300-1500 fő között mozgott. Sorra adták át az új létesítményeket: korszerű műhelyeket, irodaházat, fürdőt, üzemi éttermet stb. A település népessége megközelítette