Hadobás Sándor: A szülőföld vonzásában - Válogatott írások (Edelény – Rudabánya, 2003)

A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - A rudabányai bányászat évezredei

említi, hogy vasércet bányászott. Bizonyos, hogy a rudabányai vasércelőfordulást is művelték a kelták. Ezt az állítást arra alapozzák a kutatók, hogy a Rudabánya és Szuhogy közötti völgyben fémolvasztásból származó salakok között késő-keltakori cseréptöredékeket találtak. (Kalicz N., 1957; Podányi T., 1974a, 1975). Mivel a vaskohászat technológiája a kezdetektől a koraközépkorig szinte változatlan maradt, biztos datálásra alapot adó mellékletek híján nehéz meghatározni, hogy ennek az iparnak a leggyakoribb és legjellegzetesebb maradványai, a salakhányók mely néptől vag}' időszakból származnak. Ezért lehetséges, hogy a Rudabányán és térségében ismert salaklelőhelyek némelyike valóban a kelta vasművesség hagyatéka. A kérdés szempontjából figyelemre méltó, hogy szép számmal maradtak fenn kelta emlékek a környéken: Ormosbányáról vaskard, olló és lánc került elő, a több népcsoport számára is menedéket adó Csengő-barlangból szintén a keltákra jellemző vasollóról tudunk. A legérdekesebb azonban a szendrői úgynevezett pszeudoantropomorf (álemberalakú), bronzmarkolattal ellátott vastőr (bronzmarkolat, vaspenge), amely a keleti kelta fémművesség hazánkban páratlan, szép emléke. Időszámításunk első századaiból még hiányoznak azok a leletek, amelyeket Rudabánya korabeli bányászatával kapcsolatba hozhatnánk. Nem kizárt, hogy a kelták maradékai és különböző germán törzsek itt és más felvidéki bányákban továbbra is folytattak a szükségletek és a lehetőségek szerint meg-megújuló érctermelést és vaskohászatot. A Kr. u. 6-7. század táján jelentek meg területünkön a szlá\>ok. Hosszú ideig itt éltek, egészen addig, amíg már a Magyar Királyság alattvalóiként a 12-13. században be nem olvadtak az északra tömegesen csak ekkortájt felhatoló magyarságba. A huzamosabb szláv-magyar együttélés bizonyítékai a vidék ma is használt szláv eredetű régi földrajzi nevei, amelyeket a magyarok egyszerűen átvettek az itt talált őslakosságtól. Az idegen toponímiák a 13-14. századi oklevelekben lényegében ma ismert alakjukban fordulnak elő. (Például Szuha = 'száraz', Rakaca = 'rákos', Teresztenye = 'nádas', Varbóc = 'füzes' stb.) A szendrői pszeudoan tropomorf markolatú vastőr