Mikulik József: A bánya- és vasipar története Dobsinán (1880) (Rudabánya, 2003)

Kérdés : mily viszonyban állott Dobsina városa és bányaipara a magyar felkelőkkel szemben a XVII-ik században ? Tény, hogy úgy a felkelő vezérek (pl. Kákóczy, Thököly,) valamint az ezen vezérek táborában volt főurak (pl. Monoki Miklós, Bethlen Gábor alatt és mások) az itteni területre nézve bizonyos, mondjuk földesúri jogokat élveztek, minek következménye lett, hogy Dobsina városa akarva nem akarva minden felkelés részese lett és lakossága már azon okból is különös kedvezményeket nyert, mert az itteni kiterjedt aczélgyártás és a sok gazdagon fizető réz- és ezüstbánya a felkelőknek nagy hasznára volt. Igazolja azt Bethlen Gábor 1622. február 2-án Kassán, Szuhay Mátyás, Kende Gábor és Szepessi Pál 1677 October 8-án a budaméri táborban, Teleki Mihály 1678 juli 3-án a dubiczai táborban kelt »protectionalis levele«. Az utolsó felkelő II. Rákóczy Ferencz idejében pedig a különös oltalom alá vett város » fejedelmi « lett, BerXhoti Perencz 1703 november 20-án Szomolnokon kelt levele által a hűségi eskü letételére felhivatott és ez által a felkelők táborába tereltetett, melyben a hadjárat végéig állandóan megmaradt és a szent czélhoz óriási áldozatokkal járult. Ez okból bátran felteszem, bár közelebbi adataim nincsenek, hogy a dobsinai birónak Gömör megyéhez intézett kérelme süket fülekre nem talált, midőn 1707-ben a lakosságnak táborba való hurczoltatása ellen felszólalt. »Ha kénytelenek leszünk a táborba menni, úgy mond, pihenni fognak a vasgyárak és az bizonyára nagy kárral járand az országra nézve. !« A magyar felkelők tehát lehetőleg előmozdították a dobsinai bányaipart. A török két ízben fosztotta ki Dobsina városát a XVI-ik században, de máskülönben megvetéssel viseltetett a hitetlen gyaurok minden »békés termeszetü« foglalkozása iránt, és midőn e város 1584-ben szenvedett kárán okúit és a XVII-ik században pontosan fizette az adót és »basa ajandekot«, nem is volt hántása és szabadon tehetett mindent, mi a bányaipar felvirágzását előmozdította. A német pedig nemcsak hogy nem bántotta, sőt ellenkezőleg dédelgette a várost, mely neki szépen jövedelmezett. Különösen a császári kamara volt az, mely az itteni bányaipart oltalma alá vette, valahányszor csak veszély környékezte, mi igen természetes, mert hiszen a XVII-ik század vége felé Eischer Mihály kassai kamara ispánnak is az itteni bányákon tekintélyes része volt. Nem kell feledni, hogy elődeink élelmes és körültekintő emberek voltak, kik a vitéz német generális urakat Basta György, Götz János és Strasoldo Károlyt (lásd Dobschau czímü monographiámat és okmánytárát) csak ugy tudták meg-