Mikulik József: A bánya- és vasipar története Dobsinán (1880) (Rudabánya, 2003)
Majd 1724-ben ismét Dobsina kéri fel az egész területet (16 mezőt)., mely évben 144 ft, 22 d., 1725-ben 15 ft. 1726-ban pedig 75 ft 98 d. költséggel 96 ft. 54. d. ára rezet termel (az ezüstöt nem számitva) mire »mert az adó nagy és a schvartzenbergi bányák sokba kerülnek« társulatot alakít ( 3 /16-t Szontagh Gáspárnak. 3 / lc-t Lányinak. l / 18-t Mervvaldnak, 3 / lc lőcsei Breuernek a lelkészszel együtt és 1 / J «-t Kaiser Mihálynak engedvén át.) mely 1727-ben (márcziustól — májusig) 81 ft. 84^2 d. költséggel 78 köböl erezet termelt, mivel, úgy látszik, nem volt megelégedve, mert 1751-ig majdnem kizárólag szünetelt a bányaműveléssel, de azért értéktelennek épen nem tartatott, mert midőn Karner Mátyás azt elhagyottság ürügye alatt felkérte, rögtön összefutott a társulat, ünnepélyes ellenmondással megezáfolta az új felkérőt és munkába vette a különben eddig is jó karban tartott feltárásokat. De a dolog ismét csak egy bérfizetésnél maradt és a bányaművelés 1770-ig újból szünetelt, mely évben Reytzner bánya-felügyelő tanácsára, a már magára hagyott város a régen kizsákmányolt mezők mögött, (Eischer Simon rétje mellett) új tárnát vezetett, mely 1773-ban a KamenitzKy János és Haniszko György által időközileg nyitott bányával egycsíttetett és egy vonalban 36 mezőből állott. Ezen bányatest felerészben Dobsina városa, felerészben pedig Kreuchel Mátyás és társai tulajdonát képezte, egy alsó tárnából nyugat felé 1 ) míveltetett és pedig roppant költséggel— 1772-ben pl. Dobsina városa 474 fi 97 d. költött reá — de kevés eredménynyel, mert már 1790-ben e bányának semmi nyoma. A később ismételve tett kísérletek sem jártak valami eredménynyel, miért is ezen hajdan érezgazdag terület immár kizsákmányoltalak tekintendő. 11. c) a buclnvaldi rézbányák a XVII-ik századot megelőző időkben híresek és gazdagok voltak, az azokban termelt érez egy a közel völgyben állott olvasztóban dolgoztatott fel, melynek salakhalmain Gömöry Mátyás még 1738-ban is rezet gyűjtött. A reges rég elhagyott bányákat a XVIU-ik században sem mívelték, csak Kaloth Sámuel és Litványi János próbált 1765-ben szerencsét, de úgy látszik, oly kevés sikerrel, mint az ujabb időijen történt kísérletek, melyek vezettek ugyan ankerit telepekhez, de ezek vájást érdemlőknek nem mutatkoztak. d) A gelehni — Grund, Csuantava, Gedenitsch — rézbáx ) »Aus den untern Stollen auf dem Quartz Gefärtl gegen Abend.« bk. MIKUL1K : A HÁXYA- KS VASIFAK.
