Mikulik József: A bánya- és vasipar története Dobsinán (1880) (Rudabánya, 2003)

B) Kohászat. 5. A vasércz eleintén ott, hol kiásatott, kezdetleges kis kemenczében — tűzhelyen — egyszerű kézifúvó vagy éppen természeszetes léghuzam segítségével kiolvasztatott és a nyert vastömb uj frisselés — hevítés, izzasztás és kézzeli kalapácsolás által finomíttatott, sőt ismételt hevítés, hűtés és kalapácsolás által aczéllá is készíttetett. Később úgy a fúvó mint a kalapács mozgásba hozatalára a víz hajtó ereje lett felhasználva és a kemencze a víz mentében, de lehetőleg közel a bányához és már nagyobb alakban épült. Ez volt a közönségesen hámornak nevezett — vulgo hámor dictum — tót kemencze: mely idővel csak terjedelemben nyert, de más különben egészen a XIX-ik század elejéig fenntartotta magát. Ilyen hámor — Hammer, később Blaufeuer — lehetett az 1408-ban emiitett Göllniczvölgyi, a Bebek György által 1466-ban elfoglalt Jirgsteller-féle, a mai Mesko-féle papírgyár közelében 1680 körül állott Szontagh-féle, a Krebsseifeni Lux Kristóf-féle 1650 körül, a város alatti Keyser-féle 1700 előtt és Remenik Jakab, Stempel András, valamint Gömöry Mátyásé a város felett 1725 körül. Az ilyen hámor lényegileg egy nagy kemenczéből — Ofen — és egy vizerővel mozgatott kalapácsból — szorosabb értelemben vett hámorból (Hammer) — állott, mely utóbbi szintén egy kisebb terjedelmű kemenczével tüzhelylyel, — Eeuer — volt öszszekötve. A vas itt következő módon állíttatott elő : a vaskő szén és lég — szél— segítségével a nagy kemenczében összeolvasztatván, e kemencze egy része — Form — szétszedett és a benne képződött vastömb — Zange — izzó állapotban a kohász »rath zu« kiáltására elősiető hámorosoktól egy taligán — Karren — a hámor — kalapács — alá szállíttatott, hol rögtön kovácsoltatott, t. i. darabokra töretett, melyek aztán a kis tűzhelyen — Feuer — újból szén és lég segítségével izzó állapotba hozattak, újból kovácsoltattak úgy, hogy már mint aczél- vagy kovácsolt vasrudak kerültek ki a hámorból ; — ez alatt a nagy kemencze ismét beépíttetett és vaskő és szénnel megtöltetvén, a fúvó megindittatott és az olvasztás újból megkezdődött ; majd ismét elhangzott a kohász »rath zu« kiáltása, mire a hámorosok abba hagyták munkájukat és a taligával az új vastömbért a kemencze alá siettek. Már a XVII-ik században a hámortól — mint kovácsoló műhelytől — egészen külön álló és bizonyára terjedelmesebb kemenczékre, úgynevezett kohókra — Masz — akadunk, me-