Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

A Peleskei Nótárius és Röpiratai

elvegyítve, mert egyébként a mü magyarsága oly erős, bogy a napban keres mocskot, aki abban gáncsoskodik. A dámák és gavallérok elleni erős satyrára vonatkozólag elismeré, bogy barátja a tisztelet határán túllépett, meg bogy kissé darabos is, s nem oly „csinossággal harapó, mint a Horácziusnak, Juvenálisnak vagy Rájner urnák satyrái," de ezt azokkal szemben, kik „nemhogy álorczás öltözetekről le akarnának tenni, de szégyenük magukat magyar vérből számlázottaknak lenni" — helyén valónak látja. S kívánja, hogy úgy hasson, mint a meleggel kevert orvosság sok esetben. Ezután a verselésre vonatkozó nézeteit adja elő, égig magasztalva Gyöngyösi Istvánt és Horváth Ádámot, s dicsérve a nótáriust, hogy le nem tért az igaz magyar poézis útjáról. Fejtegetésében arra a konklúzióra jut, hogy „mint egy rythmice hangzanak a kétsoros versek, de a négy sor versekkel való munka fontosságot, érett nehézséget és méltóságot foglal magában." Élőbeszédét barátjának azzal az Ígéretével zárja be, hogy ha e munka tetszést arat, az esetben akár in prosa, akár ia ligata egyéb dolgairól is írni fog még. A mit Gvadányi az élőbeszédben olvasóival elhitetni akart, hogy ez utazását a falusi nótárius maga írta le, fokozza az elbeszélésben azáltal, hogy a nótárius szájába adja a szavakat. A mü ugyanis azzal kezdődik, hogy a nótárius maga bemutatása után tudatja elhatározását, hogy mivel híres Buda várát, melyről a krónikákban oly sokat olvasott, még nem látta, s mivel mostanában a táblák is oda tétettek, már egyszer csak felrándul az ősi koronázó városba. „Budán •— lígymond — ha