Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

A Peleskei Nótárius és Röpiratai

vételt, s ez utóbbi nemcsak Etelkája, de egyéb regényei előszavában is szeret egyes munkákat említeni, melyekből cselekvényét merítette. Ujabb költőknél is gyakran találkozunk ezzel a jelenséggel, s e nemben utalhatunk Eötvös Kartbauziájának rövid előszavára is. A falusi nótárius előszavában az „autor testilelki barátja" elmondja, hogy Borsodmegyéből kapta a munkát annak eldöntése végett, bogy vájjon megérdemli-e az a világ elébe való terjesztést. Ez a bírálói tiszt ugyan nem azért érte, mintha ő költő volna, de mert barátja rég tudta, bogy szeret az ékes versek olvasásában gyönyörködni. Átnézte tehát a verseket, melyeknek „természet szerint való folyása és szép magyarsága, nemkülönben ámbár palástolt, de jóra igyekvő mivolta" annyira megtetszettek neki, hogy egyes javítások : a munka tizenhárom részre osztása, történeti megjegyzések kozzáfüggesztése és az idegen szóknak magyar helyesírással való kiírása után elhatározá azok kiadását. Előre látta ugyan, hogy a miinek akadnak majd ,,sok kritikus Zoilussai és kikaczagó Mómussaí" de nem ijed meg tőlük, mert az első tehető ellenvetésre, hogy Peleskétől Budáig tett utazás nem hosszas, s emlékezetre méltó dolgokat nem foglalhat magában, azt feleli, hogy a munka azért mégis kedves olvasmány lehet, mert a nótárius utazása nem kigondolt mese, s törtónetjei megtörtént valóságok. Nem mint Cervantes Don Quijotte-ja, vagy Wieland Don Silvio de Rosalvoja. Külömben pedig, ha csak hosszas útleírásokban lelik kedvüket, olvassák Magellán és Kook, a scythák, vandálok és frankok utazásait. A latin szók csak a falusi nótárius deákos voltának jellemző feltüntetésére vannak helylyel-kÖzzel