Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái (Budapest, 1884) (Rudabánya, 2003)

Gvadányi élete

kásáival, meséivel, költészetével. S ekkor ismerkedett meg, mint alább látni fogjuk, a peleskei nótárius és Rontó Pál eredetetivei is ; szóval e katonai pihenője alatt szerzetté költészetének összes anyagát, alkotó elemét. Mármarosban körülbelől 1775-ig maradt. Közben ezredesnek nevezték ki s előbb a gróf Kálnoky, majd a gróf Nádasdy-féle huszárezredhez tették által. Ekkor Galieziába ment és ott is volt mind addig, mig 1783 február 24-én meg nem kapta tábornoki kinevezését. Most már nem volt Ínyére a terhes katonai szolgálat. Nyugalmaztatásáért folyamodott tehát, melyet megkapván, még ugyanazon évben a magánéletbe vonult vissza. „Ezt nem is lehet csudállani — úgymond Mindszenti, Gvadányinak első és egyetlen életirója — mert a ki a regementeknél egy húzómban harmineznyolcz esztendőket szolgálatban eltölt és ellenség előtt tizennégy táborozásokat végez, ugy, a mint kötelessége hozza magával, elnyomhatja az olyant a fáradságnak súlya." *) Katonai pályájára büszkén tekinthetett vissza. A legterhesebb időkben vitézül szolgálta hazáját a a megpróbáltatások keserű napjaiban is megállotta helyét emberül. Maga volt a megtestesült rend és fegyelem, de azért alárendelt katonái soha sem panaszkodtak ellene. Sőt ellenkezőleg szerették nyájas, leereszkedő modoráért, épp úgy mint feljebbvalói és tiszttársai, kiket mindig felvillanyozott az ö eleven, szikrázó ötletektől duzzadó társalgása. Odahagyta azonban a pályát s lakhelyül Szakolczát választotta, e régi határszéli várost a Morva !) L'Advocat Históriai Diotionáriuma. Porâ. Mindszenti III. köt.