Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 1. (Rudabánya, 2004)
Közlemények - Viktor Gyula: Dr. Görgő Tibor bányaorvos-költő
Közlemények Dr. Görgő Tibor bányaorvos-költő VIKTOR GYULA Kiszomborban született 1892. június 3-án, Spergely Károly és Görgői Farkas Stefánia házasságából. Az anyakönyvbe Spergely Tibor néven van bejegyezve. Elemi iskoláit Nagylakon végezte, ahol édesapja gyógyszertáros volt, majd a szegedi piarista gimnáziumban tanult tovább. 1911 -ben iratkozott be a budapesti egyetem orvostudományi karára, de felsőfokú tanulmányait megszakította az első világháború. Medikusként került a 23. gyalogezredhez, amelynél Lembergben, Klodzjenkában, Przemyslben gyógyította a sebesült katonákat. Az utóbbi városban esett orosz hadifogságba, s egy Irkutszk melletti hadifogoly-táborba került, ahonnan megszökött. Végül is Szimbirszkből indult hazafelé a breszt-litovszki békekötés után. A trianoni határok kijelölése nyomán családja földönfutóvá vált, hiszen minden vagyonukat hátrahagyva menekültek el a Romániához csatolt területről. Ő maga igen nehéz körülmények között tette le utolsó szigorlatait. Orvosként először a Fehér Kereszt gyermekkórházban dolgozott, a nagyhírű Heim Pál mellett. Itt ismerkedett meg Kállai Géza rudabányai bányaigazgatóval, aki felkínálta neki az éppen üres bánya- és körorvosi állást, amit el is fogadott. Rudabányán 1883-ban épült meg a bányatárspénztár orvosi rendelője, 16 ággyal és egy fertőző osztállyal. A bányaorvosi teendőket dr. Fabry Árpád látta el 1917-ben bekövetkezett haláláig. Spergely doktor 1920. március 1-én kötött szerződést a társpénztári választmánnyal. Assziszten-