Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Nagy Béla: A Börzsöny hegységi érckutatások legújabb kori (1946-2000) története

2. ábra: Az Alamizsna táró hányója 1972 késő őszén. A képen Sztrókay Kálmán Imre professzor és Nagy G. kolléga látható. 3. ábra: A Perőcsény (P)-2. sz. fúrás a Bányapuszta 2-es sz. táró felett. 1973-ban a földtani térképezés során a Kuruc-patak-kis-hideg-hegyi ércesedési területen, a felszínen ismeretes piritesedett zóna centrumában, néhány száz négyzetméteres területen, hintett-eres kifejlődésű magnetites-kalkopirites ércesedést ismertem fel (Nagy B., 1978). Ennek az ércesedésnek a mélységi megismerése céljából került sor 1975-ben 500 m mélységig a Perőcsény 7. sz. fúrás lemélyítésére, amely végig porfíros típusú rézércesedést harántolt. A fúrást 1976-ban 1200 m mélységig folytattuk. A fúrás a porfíros típusú rézérc-indikáció jelenlétét a talpig igazolta. Ugyanezt az ércesedést tárta fel 300 m mélységig a Kis Hideg-hegy gerincén mélyített Perőcsény-9. sz. fúrás is. Közben 1974. februárjában Nagy G. vezetésével megkíséreltük az Altáró újranyitását. Szerény felszereléssel (lapát, csákány és talicska), a Dorogi Bányamérnökség felügyelete mellett, 5 fős bányászbrigáddal 745-750 m-ig jutottunk. Itt az egész vágatot eltorlaszoló omlásba ütköztünk. Az Altáró kitakarítását a szerény felszerelés és a szellőztetés megoldatlansága miatt fel kellett adnunk, és azért is, mert az omladékból a főiénél egyre erősödő vízfakadást tapasztaltunk. Az Altáróban folytatott munkáinknak azért mégis volt egy nagyon figyelemre méltó eredménye, nevezetesen az, hogy 700 m-től az omlásig a táró kőzeteként nem a Kisvarsányi G. és Herrmann M.