Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)
Kiss János: Visszaemlékezések a szabadbattyáni, velencei-hegységi, mátrai és mecseki érckutatásokra
széki gyűjteményben található). A Productus giganteus-on kívül számos, szabad szemmel is felismerhető ősmaradványok: korallok, foraminiferák, iszaplakók rajzolatai is előbukkantak, ami annyira felvillanyozott, hogy alig egy órai futással elértem a battyáni állomást, hogy mielőbb mikroszkóp alatt nézhessem a mindenképpen „újszerű" leletet. Egy nap alatt számtalan felületi és vékonycsiszolat az ősmaradványok sokaságával kápráztatott el! Ne feledjük, ezidőtájt íródott Vadász Elemér Magyarországföldtana, amihez ezek az új leletek „felbecsülhetetlen" értéket jelentettek. A korallok feldolgozását a Nemzeti Múzeum kiválósága (Kolosváry G., később tanszékvezető Szegeden) végezte (1. Földtani Közlöny), aki számos új, a lelőhelyről és megtalálójáról elnevezett fajt (Dibunophyllum battyányi, ~ kissi) határozott meg. A foraminiferákkal Majzon László segítségével magam birkózgattam többkevesebb sikerrel (1. Földtani Közlöny). Ez volt a második földtani sikerélményem (az első a sárszentmiklósi, Vendl A. által tanulmányozott és leírt „riolit" Trochus maradványai voltak). Ez utóbbinak az volt az előzménye, hogy egy Mecsek hegységi kirándulásra menet Sárbogárdot elhagyva, Mauritz csibukjával kimutatott a távolban sötétlő Szele-hegyre: „Nézzék kollega urak, ott húzódik a Dunántúl egyetlen riolitkúpja!" Tudni kell, hogy a honi litológiai irodalomban minden kérdésben Mauritz és Vendl voltak a mindent eldöntő szaktekintélyek: "Mauritz-Vendl locuta causa finita!" Két hónappal később, pénzem nem lévén, kalauzt figyelve jegy nélkül leutaztam Sárbogárdra, Sárszentmiklóson keresztül nekivágódtam a Szele-hegy felé. 1948 tavasza volt, a kivezető utca Horthy Miklós nevet viselt. Alig egy km-re a faluhatárában a makadámút két szélét zúzalék kőzethalmok szegélyezték, nyilván útjavítási célból kerültek oda, s a szele-hegyi kőfejtőből származhattak. Feltűnt, hogy az első kalapácsütésre viszonylag jól definiálható csiga-kőbelek hullottak ki. Jó ég, a riolitban ősmaradványok?! Meg sem álltam a még 2 km-re lévő kőfejtőig, lihegve értem oda. A kőfejtő egyetlen, a környék útalapozásra szolgáló kőzetanyagból, lávapadokra emlékeztető enyhe dőlésű rétegekből állt. Kovásodott voltuk miatt küllemre valóban „lávafolyás" benyomását keltette. Ilyen erősen viszkózus lávatípus a felszínen ritkán eredményez réteges-pados települést. Az egyes padokat kalapálva, előkerültek az út mentén észlelt molluszka-kőbelek. Heuréka, a sárszentmiklósi riolit nem lávaömlés, hanem piroklasztikum, ilyformán másképp tűnik a Vendl-féle „diagnosztika"! A riolitos kőzet helyenként erősen kovásodott, másutt kaolinosan bontott, biotitja klorittá-epidottá alakult. Sem Vendl, sem Mauritz nem fogadta el az „újszerű" megállapítást, ennyire nem tévedhetett a mikroszkóp okulárja! Nyugvópontra akkor került a kérdés, mikor Vadász, Mauritz és Majzon (aki a MÁFI igazgatója volt akkortájt) társaságában szemükkel győződhettek meg a molluszkák jelenlétéről. A csigák diagnosztikáját Bogsch Lászlónak, az Őslénytani Tanszék magántanárának (tanszékvezető: Telegdi Roth Károly), az akkori egyetemi hierarchia szerint intézeti tanárnak köszönhetem. Ha már Szabadbattyánnál tartunk, akadt itt egy harmadik paleontológiái sikerélmény is. A Szárhegytől D-re húzódó Balatonfőkajár pannóniai homokkőből és kvarceres fillit felépítésű É-i szárnyán, a morzsalékosan széthulló fillit területén egy mandarin nagyságú, a felületén barázdált és sejtszövetre emlékeztető köbéi került elő, ami Andreánszky Gábor (korán menesztett botanikus, egyetemi tanár) meghatározása szerint paleozoós növény termésének bizonyult (in Fülöp J.= Paleozoikum-kötet). Egy későbbi, Andreánszkyval történő bejárás nem járt újabb sikerrel. Itt említhetem, hogy a kőszárhegyi paleontológiái kérdést jó néhány évvel később Monostori Miklós újból vizsgálta, eredményeit az Annales Universitatis folyóiratban közölve nem említi, hogy a Kőszárhegy paleontológiájának milyen (nem Földvári és nem Kolosváry) előzményei voltak! Az aknától ÉNy-ra (napjainkban ivóvíz kinyerésére szolgál) a későbbi években (1955-60) a szárhegyi vonulat csapására merőlegesen egy szintes vágatot hajtottak ki, majd az akna irányában egy 1416 fokos dőlésű ereszkét mélyítettek. A vágat és ereszke erősen limonitos mészkövet tárt fel. Egy helyütt még a szintes vágatban 2-3 m vastag, erősen bontott, porfíros küllemű andezitet harántolt. A mészkő és az andezit határa élesen elkülönült, a kontakthatás bárminő jelei nélkül. A kaolinosan, kloritosan bontott andezitben szabad szemmel észrevehető MoS 2-hintések voltak láthatóak. Ehhez hasonló jelenség a nadapi kőfejtőben sem ritka, ami tovább fokozta és élezte a vitát a plutonista és a vulkanogén hidrotermalista ércgenezis szemlélői között. Még ezzel egy időben a szár-hegyi aknától EK-re 3-4 km-re Urhida határában, Reich L. irányítása mellett települt egy „bauxitkutató" fúrás egy nummuliteszes mészkőfolt peremén (az úrhidai eocén az egyetlen, a Velencei-hegység csapásába eső paleogén roncs). A fúrás a felszínhez közel, „bauxitos vörösagyag" határán „amfibolos andezit" agglomerátumot harántolt, anyaga aránylag üde, friss küllemű volt. A szár-hegyi vágatkihajtás, valamint a közismert lovasberényi fúrás andezit piroklasztikummal egyértelmű volt a vulkanológiai kapcsolat. (Az agglomerátum anyaga további vizsgálatokra a Geokémiai Kutatólaboratóriumba, Póka T .-hez
