Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)

Barabás Andor: A hazai uránkutatás és bányageológia története 1947—(1989) -1997

Túllépve az 50-es évek végének, 60-as évek elejének a tárgyalásán, az egész kutatási tevékenység végéig a következő eredményei voltak a felszíni kutatásnak: I. üzem. Érctermelés kezdődik 1957-ben. Az üzem bezár 1971-ben (6. ábra). Mindvégig Mikolai István volt a vezető geológusa. II. üzem. Érctermelés szintén 1957-ben indul. Vezető geológusai Grosz Ádám, Wéber Béla, Mach Péter, Érdi-Krausz Gábor és Harsányi Lajos voltak. A termelést 1984-ben fejezték be. III. üzem. 1961-ben kezdett termelni és 1994-ben zárt be. Ezt táróval és vakaknákkal tárták fel. Az üzem vezető geológusa Kővári János volt. A továbbiakban mélyebb bányák következtek a permi antiklinális északi részén. A III. üzemtől É-ra a IV. üzem. Ennek szállítóaknája már 1146 m mélységű volt. Belekötötték a III. üzem táróját. Azon keresztül történt az érc és a meddő kiszállítása a Jakab-hegytől D-re levő területre. 1973-ban kezdett el termelni és a bányászat az elrendelt 1997 végi bezárásig üzemelt. Vezető geológusa ennek is Mikolai István volt 1989-ig. Utána Harsányi Lajos látta el a vezető geológusi posztot. Az V. üzem is az északi szárnyon, a II. üzemtől É-ra nagyobb mélységben működött. Szállítóaknája 1118 m mély. Ez a IV. üzemmel és ezen keresztül a III. üzem tárójával lett összekötve. 1985-ben kezdett termelni és ez is 1997 végéig üzemelt. Vezető geológusa Harsányi Lajos volt, aki a II. üzem bezárása után vette át ezt a munkát, majd később a III. és IV. üzemét is (7. ábra). Ide tartozik még, hogy a lelőhely K-i részén is van egy fúrásokkal megkutatott érces terület, amelyik a VI. üzem lehetett volna, ha szükség van rá. Itt a K-i részen hiányzik a felszíni kibúvásról induló, kis mélységben levő érces terület, csak a nagy mélységű rész érces, a IV. és V. üzemhez hasonló, sőt még annál is nagyobb mélységben. Az érces terület legmagasabb része is 700-800 m mélységben van. Ezen a területen volt a lelőhely legjobb ércet mutató fúrása, amelyik 1100 m körüli mélységben, rózsaszín földpátos szürke homokkőben mutatott ki ércet. A terület kutatása már a 60-as években megkezdődött, de vontatottan haladt, mert a IV. és V. üzem a valamivel kisebb mélysége miatt előnyt élvezett. Kutatása végül a 80-as évek közepén fejeződött be. Elkészültek a szelvények, a szükséges térképek, a készletszámítás, de egy VI. üzem beruházási programjára és annak végrehajtására már nem került sor. A bányaüzemek beruházásainak kezdete idején, 1956 vége felé ismert 5000 tonna uránfém mennyisége a folyamatos kutatás révén mintegy 55-60 000 tonna fémuránra nőtt, így a nemzetközileg elfogadott 50 000 tonna határt átlépve a nagy lelőhelyek közé került (8. ábra). A fúrásokkal megkutatott terület jóval nagyobb része bizonyult ércesnek, mint meddőnek (9. ábra). Ezzel együtt járt azonban, hogy az első üzemek 120 m-es szállítóaknája (igaz, vakaknákkal mélyebbre haladva) a későbbi bányaüzemek esetében 1150 m körüli mélységet ért el és az utóbbi bányák kőzethőmérséklete 40-45 °C lett. Az 1959-1965-ös években már a mélyebb bányák kutatása folyik. Ehhez 400 x 400 m-es ún. „borítékos" fúrási hálót használtunk. Ezt a jelzőt azért használtuk, mert a négyzet közepére is lemélyült egy fúrás. (így tulajdonképpen 282 x 282 m-es hálót alkalmaztunk.) A mélység növekedése miatt a rendelkezésre álló költségkeretből kevesebb fúróberendezést lehetett üzemeltetni, így számuk 10—126. ábra: Az I. üzem szállítóaknája építés közben.