Szakáll Sándor, Morvai Gusztáv: Érckutatások Magyarországon a 20. században (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 13., Miskolc – Rudabánya, 2002)
Barabás Andor: A hazai uránkutatás és bányageológia története 1947—(1989) -1997
A Vállalat geológiai szolgálata nem tartozott a Központi Földtani Hivatal felügyelete alá. A Nehézipari Minisztérium gyakorolta a földtani szakmai felügyeleti jogkört is. Voltak kezdeményezések az uránra vonatkozó szakmai kapcsolatok kialakítására. Ilyen volt egy beszámoló az uránról az Akadémiai Geokémiai Bizottság előtt 1958-ban és a NIM Főosztálya mellett működő Uránföldtani Tanács előtt 1958-60-ban. (Az előbbin az OÁB Nyersanyag Szakbizottsága is részt vett.) Ezek a kezdeményezések azonban a továbbiakban nem folytatódtak. A lelőhely kutatása A mecseki lelőhely kutatásában az érckészletet növelő fúrások mellett más földtani kutatás is volt az 1959-től 1989-ig terjedő időtartamban. Az időszak elején folytatódott a lelőhely Ny-i részének kutatása, és az 1959-től 1964-ig tartó évek hozták meg az ércet tartalmazó Kővágószőlősi Homokkő alatti képződmények pontos megismerését. Ezekben az években az anomáliakutatás mellett a geológiai térképezésekhez is felhasználtak geofizikai módszereket. A saját geoelektromos módszerek mellett a Geofizikai Intézet szeizmikus méréseket végzett. Fúrások is mélyültek a nyugati (a távoli körzeten túli) területen. Mindezek után 1964-ben Jámbor Áron elkészítette az alsópermi jelentést, amelyik a mai megnevezések szerint a Korpádi Homokkőről, Gyűrüfűi Riolitról, a Cserdi Konglomerátumról és a Bodai Aleurolitról tartalmazza a földtani ismereteket. Ezek közül a Korpádi Homokkő és a Cserdi Konglomerátum 1957 előtt ismeretlen volt, kimutatásuk a vállalati geológusok munkájának eredménye. A jelentés időtálló, ma is ez az egyetlen, amelyik együtt tartalmazza a benne ismertetett formációkat. (Egy kis változás a kort érinti: a Cserdi Konglomerátumot és a Bodai Aleurolitot ma felsőpermnek tartjuk.) A földtani ismeretek birtokában eldőlt, hogy a bükkösdi völgytől Ny-ra levő permi területet ne számítsuk a lelőhelyhez, mert ott hiányzik a Kővágószőlősi Homokkő. Ekkor kezdődött a lelőhely területének 1:10 000-es méretarányú geológiai térképezése is, a szabványos topográfiai térképeknek megfelelően, részletes dokumentációval. Ez a térképezés sokáig elhúzódva, megszakításokkal folyt, de a zöme ebben az időben készült el, részben Jámbor Áron munkájával, részben az ő közvetlen irányítása alatt. A térképezés a MÁFI Kelet-Mecseki 1:10 000-es földtani térképezéséhez kapcsolódott, a Ny-Mecseket a Vállalat geológusai készítették el. A MÁFIval történt megegyezésben a Nyugat-Mecsek térképeinek kiadása is szerepelt, és emlékezetem szerint 3 db-ot ki is adtak. A többi térképlap megjelentetése elmaradt. Ebben az időszakban került alkalmazásra a fúrások ún. fáciesdokumentációja. Ez a Vállalatnál kidolgozott módszer volt. Első kísérletei a Balaton-felvidéki perm fúrásaiban történtek, de nagyon gyorsan a mecseki permben is előírt módszer lett. Ennek lényege az, hogy a fúrási dokumentáción egy megfelelően kialakított fejléc szerint grafikus jelekkel kell ábrázolni a kőzettani, szedimentológiai, tektonikai adatokat, így az összes jellegzetesség egyszerre látható és megkönnyíti a rétegsor változásainak érzékelését, a különböző fúrások rétegsorai összehasonlítását, a fáciesek meghatározását. Képzeljük el ezeket a célokat egyszerű kőzettani rétegoszlop és szöveges leírás alapján végrehajtani. Ennek volt egy olyan célja is, hogy vezető szintek nélküli, állati ősmaradványokat lényegében nélkülöző rétegsorban megkíséreljünk rétegtani szinteket megállapítani. A korszerű dokumentáció és a szintén a Vállalatnál kidolgozott földtani ciklus és ritmus rendszer segítségével Barabásné Stuhl Ágnesnek sikerült ezt megoldania. Ez azután a Kővágószőlősi Homokkő Formáción belül az oxidáltredukált rétegsorok rétegtani vándorlásának kimutatását és egyúttal az ércesedés mechanizmusának jobb megértését tette lehetővé. A lelőhely fúrásos kutatásában az érckészlet növelése volt a fő feladat. A fúrással kapcsolatban ki kell emelni, hogy 1960-tól már komplex karotázs mérések voltak és ezen belül a gammamérés folyamatos lett. A fúrási mélység növekedése miatt a kutatási hálót ritkítani kellett, de bevezetésre került az ún. gyökérág (először bokorágnak nevezett) fúrás. Ez azt jelentette, hogy a fúrások első ágának lemélyítése után a fúrás felsőbb részéről kiterelve újra átfúrták a produktív összletet az eredeti fúrási ágtól legalább 15 m-es távolságban. Ennek az volt a célja, hogy a készletszámításhoz az adatszámot növeljék. A több adat nyilvánvalóan megbízhatóbbá tette a készletszámítást. Az 1958 előtti időszakban lemélyült 4 db ún. szerkezeti fúrás, amit jobb lenne alapfúrásnak nevezni, de a helytelen elnevezés szerepel minden dokumentumon, ezért ezt használjuk. Ez a fúrási program folytatódott, az adott terület esetleges hálózatos fúrásait megelőzve, a várható geológiai körülmények megismerésére.
