Balogh Béla, Oszóczki Kálmán: Bányászat és pénzverés a Gutin alatt - Nagybánya és környékének bányászata, ércfeldolgozása és pénzverése 1700 előtt (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 12., Miskolc – Rudabánya, 2001)

NÉGY ÉVSZÁZAD BÁNYÁSZATA - A visszaesés első jelei

utóbbi részén a városnak az 1600 utáni másfél évszázadnyi időszakban rendezett bányászati tevékenysége nem folyt. Mégis, még a 18. század közepétől itt több, kisebbnagyobb régi táróra és fejtés nyomaira bukkantak, amelyek közül a kalapáccsal és vésővel készült „Sarlós Boldogasszony" táró hossza 2.000 métert is megközelíti. Ezek a régi tárók minden valószínűség szerint a Mátyás király uralkodását megelőző időszakban keletkeztek és így semmi sem zárja ki ezeknek a Frauenseifen övezettel történő azonosságát.(27) A valószínűség talajáról a biztos okleveles forrásanyaghoz visszatérve leszögezhetjük, hogy az 1552-ben készült Werner és Bornemissza-féle jelentés hét, Mátyás király idejében működő bányaterületről szól. Legnagyobb ezek közül a Nagy verem néven szereplő, melyhez egy 674 öl hosszú táró (1 öl = 2,88 m)(28) és négy akna tartozott. A másik hat neve: Lúd, Fecske, Ujakna, Időjárás, Gépel akna és Cseresznye. A 15. század végén a táró szintjén telepített akna elérte a 140 ölnyi mélységet, ahol a betörő bányavízzel szemben a szakemberek már tehetetlenek voltak.(29) A nagybányai bányászatnak a 15. és 16. század fordulóján bekövetkezett hanyatlását mindenekelőtt a kor műszaki fejlettségéből - vagy ha úgy tetszik műszaki fejletlenségéből - eredő tehetetlenség váltotta ki. De még mielőtt ezekről a technikai kérdésekről szólnánk, szükségesnek véljük a vidék bányászatának történetét a 16. század közepéig röviden felvázolni. A visszaesés első jelei A modern orvostudomány a legtöbb betegség okát és első jeleit a még viruló és élettől duzzadó emberi testben keresi és véli felfedezni. A vulgarizálás bármilyen gyanúját elvetve, a nagybányai bányászat előbb pangásának, majd visszaesésének első jeleit is még Mátyás király uralkodásának utolsó évtizedeire vezethetjük vissza. Még 1482-ben a király megparancsolja a bányáik müvelését elhagyó bányavállalkozóknak, hogy ezeket vegyék ismét müvelés alá. Ellenkező esetben bányáikat, zúzóikat és kohóikat elveszthetik és ezeket a bányakamara arra érdemes polgároknak adja művelésre.(30) Egy évvel később kassai kereskedők azon kérésére, hogy a nagybányaiak a szükséges ólmot tőlük szerezzék be, a nagybányai kamaraispán, Zeöld István de Ostopan azt válaszolja, hogy az itteniek a szükséges anyagokat azoktól vásárolják továbbra is, akik ezeket olcsóbban árusítják, az itteni bányászat egyébként is hanyatlóban van, a bányavállalkozók pedig elszegényedtek.(31) 1501-ben a korábbi kamaraispánt, Feleghegyi Jánost elzárják. Ennek okát tisztségviselése éveiben elkövetett nemtörődömségével magyarázzák, amellyel a nagybányai bányák, kohók és a pénzverde tönkretételéhez járult hozzá.(32) A bányászat hanyatlását jelző vészfelhők már súlyos csapással fenyegettek! A kitermelésre hasznos és könnyebben hozzáférhető erek kimerültek, a vízzel elöntött mélységek újranyitása lehetetlenné vált. Mindenki a Szatmári György, pécsi püspök által felhagyott Cseresznye bánya újranyitásában bizakodott. Attól való félelmében, hogy az eddigi meddővé vált bányák teljes elhagyása a még termelő kisebb