Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A TELKIBÁNYAI PROTOCOLLUM - A Veresvízi bánya pusztulásának legendája

kül semmi derekas dolgot nem decidáltanak, olyan szép harmónia volt közöltek. A bányák elmúlásának és elvesztésének ilyen okát hallottuk a mi Eleinktől. Volt a többi között egy hires Bányász Úr, a kinek háza a Templom ellenében lévő Vereng utca felől volt építtettvén, kinek háza helye még most is, fenn a parton megtetszik. Ez a Bányász Úr tartott háromszáz hatvan bányászokat, N0.360, és midőn ezek egy alkalmatossággal igen gazdag arany és ezüst bányára találtának volna, igen örültek rajta és neki édesedvén erőssen ásták, úgy annyira, hogy semmi támaszt és stömpöit, a felettek való boltozat alá nem hánytanak, hanem csak az arany és ezüst ásásnak estének. Egy alkalmatossággal a Bányász Úr is ki megyén, hogy megtekintse azt a gazdag Bányát és amikor a Bányába kiment volna, látja, hogy semmi támaszt és stömpöit a Bányászok, a boltozat alá nem hánytanak volna, és látja azt is, hogy egyszer igen porozna a Bánya felül. Ezen felette igen megijech'én, kezdette mind/árt kihivni a Bányászokat. De ezt hallván a Bányászok, még meg nevették és csúfolták ezt mondván: Ihol megijedt ily hamar a Bányász Úr. Azonban nem vévén tréfára a Bányász Úr a dolgot, hanem mindjárt ki is jött, és alig jöhetett ki, hogy egyszersmind csak leszakadt a Bánya és mind a 360 Bányászt oda nyomta és oda ölte. A Bányász Úrfiak neve volt: Koncz Káplár. A melyet látván a Bányász Úr, mindjárt haza jött, és senkinek sem szólván, nagy gazdag Vacsorát készíttetett, és a Bányászok feleségeket, és apró gyermekecskéiket maga házához hivatta és le is telepítette: és midőn már ennének és vígan laknának, kezde egyszer a' szomorkodni és Vendégeire mutatni ilyen szóval: Soha bizony