Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A TELKIBÁNYAI PROTOCOLLUM

Ián található rét a Fehér-hegy aljáig. Ezek a községek a 15. század végéig fennmaradtak, feltételezhetően a huszita megszállás idején pusztultak el, illetve a nagyobb védelem érdekében költöztek be Telkibányára. A protokollumban említett vár és erődítmény története, építésének és lerombolásának a körülményei csak régészeti ásatásokkal és feltárásokkal tisztázhatók. Semmilyen adat nem áll rendelkezésre, hogy milyen állapotban hagyták itt a husziták a várat, volt-e használható lakó rész. A templom az eredeti formában fennmaradhatott, hiszen az egyházi okmányok szerint 1624-ben nem felépítésre, hanem renoválására került sor, nem ismeretes, hogy ekkor milyen változtatások történtek. Ezzel kapcsolatban már adatokat lehetne nyerni, ha legalább a templom keleti részén a hajdani szentély helyén az ásatások elkezdődhetnének. A templom északi részén, a sírok között lévő mélyedés is arra utal, hogy a várnak alépítményei is voltak, esetleg tárolásra, közlekedésre, vagy menekülésre alkalmas földalatti járattal, hiszen ennek építésére a tereptani adottság és a kőzet állékonysága lehetőséget adott. Természetesen ezek csak feltételezések. A romok ugyanolyan sorsra jutottak, mint a hasonló, településhez közeleső várak, a község házaihoz a köveket széthordták. Még 20 évvel ezelőtt, amikor a Várhegyen az építkezés megkezdődött, a régi házak, vagy istállók falaiban beépített faragott kövek voltak láthatók. A templom körül a sírásások során még ma is szép párkánykövek találhatók. Az is tisztázatlan, hogy a temetőből előkerült agyag ivópoharak milyen eredetűek és milyen kultikus célt szolgáltak.