Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

TELKIBÁNYA KIRÁLYI BÁNYAVÁROS VIRÁGKORA

szerint ugyanis a királynak járó urbura lefizetése után, ami aranynál egytized, ezüstnél egynyolcad volt, bárki szabadon bányászhatott birtokán, a király viszont kényszercserével elvehette az érclelőhelyeket, ami azt eredményezte, hogy a birtokosok eltitkolták a földjükön lévő bányákat. I. Károly megengedte, hogy a bányák továbbra is a földesurak kezébe maradhassanak, és az urbura egyharmadát a földesuraknak engedte át. A nemesércbányászat reformjaival és nagymérvű támogatásával vezette ki az országot a tatárjárás és az utolsó Árpádok alatt bekövetkezett gazdasági romlásból. A magyar bányászat fellendülése európai szempontból is jelentős esemény volt. A 13. század második felében Magyarország adta a világ aranytermelésének egyharmad részét, az ezüsttermelésnek pedig egynegyedét. A magyar aranytermelés jelentőségét növelte az a tény, hogy a keresztes hadjáratok sikertelensége után megtiltották a mohamedánokkal űzött kereskedelmet és így az európai piac elesett a keleti aranyszállítmányoktól. A kincstár hasznát tovább növelte az urbura mellett a nemesfém kiviteli tilalom, ami lehetővé tette az áron alul történő beváltást. A telkibányai bányászat fellendülés és virágkora is I. Károly reform-rendelkezéseinek köszönhető. Törvényeivel, határozott intézkedésével szabályozta a királyi bányatelepek határait is. Egy ilyen rendelkezés az első írásos emlék, amely Telkibánya bányászatával kapcsolatos. Érdemes ennek a régi okmánynak egy részét szó szerint közölni: (1) Károly, Isten kegyelméből Magyarország királya, hűséges és kiváló embereinek, a szepesi egyház káptalannak üdvöt és kegyelmet küld. Tudjátok meg, hogy átküldöttük