Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A BÁNYÁSZAT TECHNIKATÖRTÉNETE - A telkibányai bányászati technológia

a magánvállalkozókat és a vadászokat is. Adatok vannak arra, hogy egy löportorony építésére is sor került a Veresvízi-völgyben. A korszerűbb fúrásos robbantást csak az 1950-ben meginduló kutatásoknál alkalmazták. A szállításra a talicska különböző formáját használták vágathajtásnál, ez mindaddig alkalmazható volt, amíg meg nem indult a hosszú altáró rendszerek kihajtása, ahol facsilleszekrényt kerék nélkül, fatalpakon csúsztattak. A magyar csille néven elterjedt szállítóeszközt a 16. század elejétől használták. Ennek több változata volt ismeretes. A csilleszekrény közepén elhelyezett nagyobb kerék alkalmas volt arra, hogy a kanyargós vágatokban is használható legyen, szűk és alacsony vágatszelvények esetén is. Űrtartalma nem érte el a 200 litert. A vágat talpán lefektetett deszkán tolták. Ilyen csilletalpfák még az 1950es években meginduló feltárásoknál a Mária táróból is kikerültek. A Veresvízi táróban is fakerekú csillét alkalmaztak, ami nem jelentett könnyű feladatot a nagy szállító távolság miatt. A 18. század közepén határozta el a kincstár, hogy vas síneket alkalmaz, erre el is végezték a vágatbővítéseket és a kanyarok kiegyenlítését, de kiépítésre már nem került sor. A vágatok biztosítása csak a tárók és az aknák kezdeti szakaszainál, a vágatkereszteződéseknél, vagy a fejtéssel meggyengített szakaszokon vált szükségessé. A hajdani bányászat területén még ma is több kilométer hosszban járhatók a vágatok. A fejtési térségek szellőztetése igen sok problémát okozott, nemcsak azért, mert a hosszú, szűk szelvényű vágatoknál nem volt elég a diffúziós szellőztetés, de több helyen, a Veresvízi táróban, a Ferdinánd táróban