Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)
A BÁNYÁSZAT MÁSODIK VIRÁGKORA A 18-19 SZÁZADBAN - Telkibányai életkörülmények
társpénztárládából. Amikor a kincstári berendezések eladásra kerülnek, nem a helybeli vállalkozók kapják meg, hanem ugyanolyan áron a Bretzenheim uradalom. Az 1848-as szabadságharc leverése után Jacob Strömpl-t, az ércosztályozó felügyelőjét, aki a mozgósítás után gárdaszolgálatra jelentkezett, visszatéréskor nem engedik munkába, hazaárulónak minősítik. Igen nagy feladatot jelent a munkásellátás, a munkások élelmezése és természeti járandóságuk kiadása, különösen Telkibányán, ahol kiterjedt mezőgazdasági termelésre nincs lehetőség. A szalonna, gabona, hús, tűzifa, világító olaj járandóságról, a legelő használatról, az utazási szállítási költségekről a kincstárnak kellett gondoskodni. Problémák mutatkoztak a gabona járandósággal, amit több esetben pénzben kellett megváltani. A szállításokra a kincstár a Guttmann és Grosz céggel köt szerződést. A Telkibányán letelepedett zsidó kereskedők versengtek a kincstári rendelésekért, ezért több esetben árajánlatukkal egymással ellentétbe kerültek. Az egyik kereskedő még fókaolajat is megpróbál eladni a kincstárnak, feltételezhetően világítási célra. A kincstár hajdúkkal védett konvojokban hozta ki a pénzbeli ellátmányt Miskolcról vagy Kassáról, mivel az utak nem voltak biztonságosak. Az előkészített aranyezüst színporokat is fegyveres hajdúkkal védett szekereken szállítják Aranyidára vagy Szomolnokra, de az átadáshoz és a szakszerű szállítás biztosítására erre a célra kiképzett bányászokat is kirendelnek. A kísérő, vagy szállító külön szakmát jelentett, akiknek a díjazásuk is jelentős volt. A kísérőknek kiszállási költség és lóhasználat is járt. (46) A levéltári adatok szerint a fizetések igen eltérőek