Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)
A BÁNYÁSZAT MÁSODIK VIRÁGKORA A 18-19 SZÁZADBAN - Telkibányai életkörülmények
A gyógyszerellátást Schwart gönci patikus végzi, az utalványozást a kincstár külön szabályozza. A betegellátás jól szervezettségét bizonyítja, hogy a súlyosabb betegeket kezelésre elszállítják. A kincstár külön gondot fordít a bányászok lelki gondozására, akik részére - német ajkúak és katolikusok lévén - a gönci plébánia látja el az egyházi szolgáltatásokat. Nem volt zavartalan az együttműködés a kincstár és a plébános között, a vitára a szolgáltatásokért járó költségelszámolások adtak okot. A plébános, Drisnay János 6 forint 30 krajcáros költségigényét, amit Fayer Klement küldött ottartózkodása miatt a vendéglátásért számolt fel, csak többszöri kérelemre engedélyezik. 1852-ben a bányászok lelki gondozásáért benyújtott számlát a kincstár már nem fizeti ki. A régi bányaváros szövetségi bíráskodási módszerek még érvényben vannak. Amikor 1848-ban felgyújtják a Mária bánya érctároló épületét, a kincstár a bányamestert bízza meg a tettes kinyomozásával és megbüntetésével. A bányamester él is ezzel a lehetőséggel, mert 1851-ben Franz Labdawszkyt és Stephan Gurszkit felségsértésért könnyű bilincsben eltöltendő 6 büntető műszakra ítéli. A kincstár a bányászok magánéletébe is beavatkozik. Nem engedélyezi, hogy a fiatalok 24 éves koruk alatt megnősüljenek. A telkibányai egyházközség előjárói sem örülhettek annak, ha a falubeliek a betelepültekkel kötnek házasságot, mert ezzel kapcsolatban a „protocolluirf-ban külön határozat található. A kincstárnak nem volt jó a viszonya a községgel, hiszen megtiltották, hogy helybeli munkásokat alkalmazzanak még akkor is, mikor csilléshiány mutatkozott. A bányászok részére nem engedélyezik a kölcsönt a