Benke István: Telkibánya bányászatának története (Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből 11., Miskolc – Rudabánya, 2001)

A BÁNYÁSZAT MÁSODIK VIRÁGKORA A 18-19 SZÁZADBAN

A vízi energia felhasználása, a víztározók építésével, korszerűbb gépek alkalmazásával már általánossá válik minden bányánál. A 18. század végén megjelenik a gőzgép, amely az ipart teljesen átalakítja. Megindul a tőkefelhalmozódás, amelynek eredményeképpen a kincstári bányászat mellett magánvállalkozók is bányát nyitnak. Kedvezett az 1741-ben végrehajtott bányaigazgatási reform, amely a bányák gazdasági ügyeit a Magyar Kamarára bízta, ami először Pozsonyban, később Budán működött. A rendeletek végrehajtását királyi bányatisztek ellenőrizték. Az egész országra kiterjedő intézkedések különösen a felső-magyarországi bányavárosokra hatottak kedvezően, ahol a sok helyi jogszabály nehezen volt kezelhető mindaddig, amíg 1748-ban megalakult a Felső-magyarországi Bányapolgárok Egyesülete, amely egységes jogszabályokkal működött. Telkibánya ebben az időben szomolnoki felügyelet és irányítás alatt állt. Nincs adat arról, hogy a Rákóczi szabadságharc bukása után a telkibányai bányák milyen körülmények között működtek tovább. A török kivonulása és a kuruc-labanc ellentétek megszűnése után nehéz gazdasági helyzetbe került a monarchia, ezt még súlyosbította a 8 evig tartó örökösödési háború, így a kincstári bányák újraindítására is csak egy nagyobb gazdasági rekonstrukció után kerülhetett sor. Buchholtz Jakab útijegyzete alapján 1742-ben indult újra Telkibányán a bányászat magánvállalkozók kezdeményezésére. Sajnos ezzel kapcsolatban kevés adat áll rendelkezésre, mivel 1945-ben, Budapest ostroma során a Pénzügyminisztérium levéltára jó része elpusztult, csak azokból az adatokból szerezhetők információk, amelyek