Szojka Gyula: A természet a néphitben, tekintettel a dobsinai babonákra és népmondákra (1884) (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 26., Rudabánya, 2002)

tők utolsó menedéküket is : a nép hitét. A nép hite ád nekik hazát, a nép hitében élnek, multával halnak. Az ember többé nem lel tőlük, nem remél tőlük, nem szereti őket. Felvilágosodásával nőtt hatalma, nem szorul többé szellembarátjaira, ellenségök lett. A lég, a föld, a tűz, a víz, mind hatalmába hajlott. Övé az ég, mióta léghajóival járja, ura a pokolnak, mióta a föld gyomrába fúródott mindenfelől. Gőz, villany, megannyi rémületes erő, szavára lép elő, szavára pihen el. Övé lett minden, a szedernek számára az emberek hitével elveszett minden. Hazátlan bujdosók. Csak bosszút ne álljanak a honvesztett bujdosók. M ag u k k a 1 ne vigyék az emberek hitével a költészetet is. Mi kárpótlása lesz majd a magára maradt embernek amaz élő, alkotó, hivő gyermekhitért, amaz öntudatlan, rímbe, könyvbe nem szedett, őseredeti népköltészetért, a melynek gazdagon bugyogó forrása a népmonda és a mythos és a melyet az életnek induló ember gyermekéveiben mintegy útravalóul kapott környezetétől? A kik amaz őshit alkonyországában lakoztanak vala, ama jó szellembarátjait, vájjon mi fogja pótolni ? Talán, a mely hajdan övék vala, maga a természet? Hátha az ember, mikor titánként hatalma alá gyűrte a természetet, megszűnik majd barátja lenni a természetnek is ! Oly végtelenül hidegnek, szomorúnak és sivárnak képzelem én azt a kort, a melyben az ember csak magát fogja szeretni, csak magában fog hinni, csak magát fogja imádni. A mikor a völgyet csak azért találja majd szépnek, mert benne hely kínálkozik háza és füstölő kéményü lármás műhelyei számára ; a sziklát, hegyet csak azért, mert neki építő követ, drága érczeket szolgáltat ; a tölgyet, fenyőt csak azért, mert lát szolgáltat asztalra, székre, szerszámra, kincsesszekrényre, koporsóra ; a harmatos pázsitot csak azért, mert fiivet, szénát ád lovának, tehenének, igavonó marhájának. Vájjon boldogabb lesz-e akkor az ember? Azt mondom, nem. Ha meginditólag szép