Hála József, Landgraf Ildikó: Magyarországi bányászmondák (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 24-25., Rudabánya, 2001)

Válogatás a magyarországi bányászmondákból

3.6.2.6 Egyéb történetek a bányaszellemről 135. Hát az én apám elmesélte, hogy a régi bányászok megfogtak egy berkmánlit a bányában és akkó megkötötték. És ez sírt, akarta, hogy engedjék el, akkor majd megmondja nekik, hogy mire való a diónak a keresztje, ami a dióban van. És nem engedték mingyár el és akkó mikor elszabadult, akkor kezdett nevetni és elszaladt. És akkó nem tutták, hogy mire való ez a diókereszt. És azóta se tuggyák, hogy mire való, mert azt mondta nekik, hogy nagy szerencséjük lett volna nekik, ha ő megmondja nekik, hogy mire való a dióba a kereszt.

338 (Pécsbányatelep) 136. Régi időben megtörtént az, mikor a bányászok hazamentek, fölültek a lovas kocsira és úgy mentek haza. És jött tizenöt, húsz, huszonöt berkmánli, olyan apró kis emberecskék voltak, olyan pici kis lámpákkal és felkéretőztek a bányászok kocsijukra, hogy vigyék őket is haza. Dehát ők meggondolták magukat, azt mondták, nem engedjük fel, úgyis olyan nagyon sokan vagyunk és hát nem fértek fel. Na, de hát ők azért mégis csak fölültek a kocsira, dacára annak, hogy nem engedték föl és bizony meg is érezték a lovak, nagyon nehezen tudták húzni a kocsit, úgyhogy már mikor kimerültek, kifáradtak a lovak, a berkmánlik leszálltak és azt mondták azoknak a bányászembereknek: - Lássátok, előbb engedtetek volna föl, mikor kértünk, nem történt volna meg ez, mert fölszálltunk volna és zágult volna a paripátok és egykettőre hazaértetek volna velünk együtt. És egy másik időben volt, akkor szintén jöttek ezek a kis berkmánlik, ezek a kis törpe emberek a lámpákkal és főkéretőztek. Föl is engedték. Hát, megindították a lovakat, hogy menjenek és egykettőre, mintha egy szélvész vagy egy paripa vitte volna őket, úgy záguldtak, mintha a levegőbe repültek volna és egykettőre hazaértek.

339 (Szabolcsbányatelep) 137. Én fölülrű jöttem, a kolegám meg alulrú, de ő visszafordult és nézett és látja, hogy jön egy ember, aztán szivarozik. Aztán ő kiabálta, hogy: - Dobja el, ojcsa el! Itt nem szabad, mer itt metán van. Azt mondja, ilyen nagy szakálla volt, fehér szakálla volt, lámpa is volt nála, olyan régi benzinlámpa. Én nem láttam semmit, csak ő látta, beképzelte magának biztosan.

340 (Istenáldásvölgy) 138. Dolgozott egy csapat az egyik elővájásban. Volt közöttük egy olyan ember, akit mindig csak vízhordásra osztottak be. Ennek aztán volt elég dolga, mert erős munkát végeztek a