Szemán Attila: Hagyományos nyíltlángú bányamécsesek Magyarországon (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 19., Rudabánya, 1999)

8. kép felé lógnak (8. kép)."' A függesztő horognál tartott lámpákat a művész a ké­peken mégis rendben mű­ködőként ábrázolta. Elképzelhetetlen, hogy Agricola e több helyen is bemutatott lámpát hibásan ábrázolta volna. Ez a mécs­típus azonban feltehetően csak átmeneti, ha úgy tet­szik, kísérleti lehetett, hi­szen nem ismerünk vele pontosan megegyezőt sem az ábrázolások, sem a fennmaradt tárgyak közt. Nagyon is lehetséges vi­szont, hogy a tartókengyelt, illetve kart valamilyen ki­sebb, az ábrázoláson nem Ez magya­érzékelő nyúlványok felfüggesztett helyzetben merevítették rázhatná csak meg a lámpa használatát. A bizonyosan és szükségszerűen létező tartóelemecskék azonban nemcsak c fémlámpa ábrázolásainak esetében láthatatlanok. Teljesen ál­talános tény, hogy a lámpák - nemcsak Agricola metszeteinek esetében ­a fejen, a felhúzott csuklyán is szerepelnek. 11 Ez pedig vonatkozik az összes eddig felsorolt mécsesre. Mégis, egyetlen típusnál és egyetlen esetben sem látható, hogy mivel rögzítették ezeket a lámpákat a csuk­lyához. Pedig rögzítés nélkül e könnyű mécsesek fejen maradása egysze­rűen nem lehetséges. Persze mindamellett, hogy nem szol­gáltatnak semmi adatot a mi­kéntre, egyértelműen és bizo­nyosan rámutatnak a fejlám­pák korai létére. A fejlámpák nyilván nélkülözhetetlenek vol­tak a létrákon történő ki- és beszállások alkalmával, hiszen ilyenkor a bányásznak mind­két kezére szüksége volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom