Szemán Attila: Hagyományos nyíltlángú bányamécsesek Magyarországon (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 19., Rudabánya, 1999)

A Központi Bá­nyászati Múzeum­ban ebből a típusból egy ép vörösréz da­rab és egy csonka vas tálka található. A tálka eredetileg szintén el volt látva kengyellel, amit há­tulsó peremén két nagy szegecslyuk bi- 16. kep zonyít (16. kép). A vörösréz, lámpa (17. kép) kengyele is megvan, melyet - nagyon ízlésesen és egyéni módon - kis íves csiszolásokkal díszítettek. Felső végén egy kerek nyílás látható a szemesszegecs számára, mellyel az akasztóhorgot rögzítették A lámpát sokáig használhatták, mert a lyuk körül a megkopott anyagot egy vékony, rászegecselt rézlemezzel kellett megerősíteni. Az amúgy is jó nagy. barázdált fejű szegecs alá pedig kis kerek rézlemezt helyeztek, hogy az át ne csúsz­hasson a kengyel nyí­lásán. Ez a két mécses már egy további fej­lődési fokozatot is kép­visel. A XVIII. század második felében a fagy ­gyú olyan drága lett. hogy az alsó-magyar­országi bányavárosok­ban kénytelenek voltak áttérni a lámpák olaj­jal való fűtésérc. A repceolaj azonban már nagyon híg volt, ezért a régebbi faggyúmé­cseseket át kellett ala­kítani használatához. A mi vörösréz, lámpán-

Next

/
Oldalképek
Tartalom