Szemán Attila: Hagyományos nyíltlángú bányamécsesek Magyarországon (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi füzetek 19., Rudabánya, 1999)

melybe a viszonylag vastag kanócot helyezték. Felfüggesztése a csőrrel átellenben felerősített kengyellel történt, melynek viszszahajló felső végén található kis kerek nyílásába erősítették a hordozólánchoz csatlakozó jókora szemesszegecset. A hozzátartozó, aránylag kicsi fíiggesztőhorog sajnos már elveszett. Úgy tűnik, egyedül hazánkban készített formaváltozatnak tarthatjuk. Az 1650-es Selmecbányái bányatársláda díszkalapácsán már ezt a típust figyelhetjük meg. Láncon függ és viszonylag kis horogban végződik (15. kép). Előszeretettel állították elő a hazai termelésű vörösrézből. Léteznek persze kovácsoltvas anyagúak is, de a nedves bányatérségekben bizonyára jobban megfeleltek a bányászok számára nem elérhe14. kép tétlen vörösréz lámpák. Eredetileg tartozott ezekhez a lámpákhoz egy kis lapátka, az ún. faggyúiapa ist. mely különböző alakú lehetett. Mint azt a XVII-XV1II. századi bányászábrázolások jól mutatják, a láncos függcsztő-szereléket sokszor egyáltalán nem használták, lianem egyszerűen csak a lámpa kengyelét ragadták meg, s így világítottak vele. A faggyúlapát és a függesztő az esetek többségében nem is maradt ránk. 15 kép