Poda Nicolaus: A selmeci bányagépekről (Prága 1771) (A Bányászat, Kohászat és Földtan Klasszikusai 10., Miskolc, Rudabánya, 2002.)

Mely értékeket jelölöm meg, mint maradandót, s mint kitörölhetetlent nemzeti önbecsülésünk szempontjából? Egyszer: A magyar bányászat-kohászat évezredes országfenntartó erejét. Másszor: A bányász-kohász szakember-képzés, a műszaki felsőoktatás világelsőként való megteremtését és igen magas szintre emelését, nemzetközi szakmai-tudományos kisugárzását. Harmadszor: A selmeci bányászat 18. századi felvirágoztatását, s ennek szellemi, technikai és iparszervezési alapjait (találmányok, új gépekberendezések, gőzgépek gyártása és alkalmazása, hazánk egyetlen nagyipara stbj. Mindezek sűrítménye benne van ebben a látszólag igen száraz és rideg műszaki kiskönyvben, ezek nélkül nem jöhetett volna létre, s nem forgott volna közkézen évtizedeken át a bányászatban akkor uralkodó német nyelv területein. Tekintsük át, helyesebben érzékeltessük e három szakterület fő jellemzőit. * A magyar bányászat és kohászat társadalmi jelentősége évezredes országfejlődésünkben általában fölsejlik történelmi szak- és tankönyveinkben, s ezek megkerülhetetlenül említik is, ám általában mint a városi-falusi iparűzés terjedelmes taglalásának „kiegészítés"-ét. Valójában azonban a bányakohóipar termékeiből a kincstárnak döntő bevételei származtak! Csak érzékeltetésül néhány adat: az arany-, ezüst- és sótermelésből a 13. század végén a bevételek 35-40 %-a, a 14. sz. derekán legalább 5060 %-a, a 15. sz. végén 27-30 %-a, a török időkben 35-40 %-a, a 18. sz. derekán - abszolút növekedés