Agricola Georgius: Bermannus, avagy beszélgetés az ásványok csodálatos világáról (Basel 1530) (A Bányászat, Kohászat és Földtan Klasszikusai 8. Miskolc – Rudabánya, 1994)

Utószó

legnagyobb, szintetizáló szerzőt s müveik korabeli és modern kiadásainak tényét közöltük a jegyzetekben, érzékeltetésül. A közreadó egy-két érdemes momentumra szeretné irányítani a kedves olvasó figyelmét. Bevezető gondolat-sorunkban említettük az antik szerzőkhöz való görcsös, tiszteletteljes ragaszkodását a beszélgetőknek. Ezt egyszer kerek-perec ki is mondja Naevius: így is lehetne magyarázni: de nekünk nem szabad eltérnünk a régi szerzőktől...." (77-78. old.) Néha azonban kiesnek önként vállalt szerepükből, sőt önérzetes-dacosán szembe is szegülnek: "...bennünket maga az igazság véd meg, amely hatalmasabb még Pliníusnál is" (133. old.), vagy amikor Bermannus kiáll a kortárs bányászok által konstruált bányagépek eredetisége sőt nagyobb teljesítménye mellett (46-47. old.). A bányászok pedig, lent a mélyben nem az istenektől, Jupiter villámaitól félnek, "inkább a betegséget okozó levegő az, amitől szánalomra méltó módon elpsztuínak, vagy az omlásoktól, amelyek jobban eltemetik Őket, mint a föld ama gigászokat." (206. old.) A közreadó - miközben újra és újra élvezettel elmerül az áradó dialógus ringatásában - nem tud megszabadulni az aktualizálás kísértetető!: törökök Németországban?! Bermannus eképpen értekezik: "Az isteni akarat nem engedte, hogy a török el-