Zsámboki László szerk.: Péch Antal (1822-1895) kisebb munkái (A Bányászat, Kohászat és Földtan Klasszikusai 7., Miskolc – Rudabánya, 1993

A selmeczi bányászat múltja, jelene és jövője

foglalva tartották, és a Diebertárnáu dolgozó munkásoknak mindennap fegyveresen kellett megjelenni a bányamunkához. A belháborúk alatt rendesen megbomlott a munkások közt a fegyelem, és dolog helyett zavargással töltötték az időt. Mind e körülmények nagyban apasztották az .olcsó munkának eredményét; de gátlólag hatott ezekre végre az általános elfogadott mivelési rendszer is. A dolog természete hozta, magával, hogy a bányák mivelése a fölszinen kezdődött a telérek kibúvásán, a mivelés lassúsága pedig megengedte , hogy kis terjedelmű bányatelekben is sok ái g f o gl alk o zh as s an a k. 1245-ben a tatárjárás után szabályoztatott a bányatelkek területe, és azoknak hossza 49 ölre szélessége pedig 14 ölre, határoztatott. E határok közt dolgoztak mindig lefelé a talp alá. A mivelések igy zsákszerűén lefelé hatoló üreget képeztek a telér dőlése szerint, és természetes, hogy ez üregekben a légvezetés és "viztartás, valamint a szállítás is sok dolgot adott, annál inkább mert a selmeezi hegyekre nem lehetett erővizet vezetni, és a völgyekben is csak esős időben folyt a viz ; tehát a vizemelésre és szállításra esak emberi és lóerőt lehetett alkalmazni, mellyel 40—50 Öl mélységnél nagyobbra haladni alig lehetettt. Valahányszor ez a határ eléretett, mindig* nagy válságba jutottak a vállalatok, mert egy