Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 5. (Rudabánya, 2008)

Közlemények - Pocsubay Sámuel rudabányai bányamester emléklapja 1939-ből. (Hadobás Sándor)

gezett képkeretbe. Nem lehetett hivatásos művész (nevét ugyanis hiába kerestük a korabeli forrásokban), talán inkább kiváló rajztu­dásáról elhíresült mérnök vagy műszaki rajzoló volt a Rima Rt. bu­dapesti központjánál, s így kerülhetett kapcsolatba az 1928-tól a nagyvállalat alkalmazottai közé tartozó rudabányaiakkal. Egyébként a jeles alkalmakról valamilyen különleges relikviá­val történő megemlékezés gyakori volt a bányászok között nem csak Rudabányán, hanem másutt is. Az egyszerű munkások több­nyire feliratos fokost, a középvezetők rézből készült, szépen csil­logó olaj- vagy karbidlámpát kaptak, a magasabb szintű irányítók­nak viszont különleges, egyedi ajándékokkal kedveskedtek, mint amilyennel Pocsubay Sámuelt megtisztelték. Rudabányáról erre másik példát is említhetünk: amikor Kállai Géza 1928-ban tízéves igazgatói jubileumát ünnepelte, a bányaüzem dolgozói egy 290 cm hosszú, 9,2 cm széles, két végén rojtos nemzeti színű szalaggal lepték meg, melynek közepén aranyhímzéses felirat olvasható („Szeretett bányaigazgatójuknak, 10 éves jubileumára a munká­sai. ") Ez is szép és hiteles megnyilvánulása volt annak a bányave­zetők és egyszerű bányászok közötti harmonikus viszonynak, ami a sokévszázados tradíciók révén elsősorban az ércbányászatra volt jellemző. Sajnos a bemutatott emléklaphoz hasonló relikviák sorsa több­nyire a kallódás, legrosszabb esetben pedig a megsemmisülés. Az idő múltával ugyanis egyre hátrább csúsznak a családi értékrend­ben, s végül a pincébe, a padlásra vagy a lomtárba kerülnek, ahol lassan elenyésznek. Pedig szakmai dokumentum-jellegük mellett, ahogyan azt esetünkben láthattuk, olykor bizonyos művészi érték­kel is bírnak. Figyeljünk hát rájuk, s igyekezzünk minél többet megmenteni az utókor számára!

Next

/
Oldalképek
Tartalom