Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 1. (Rudabánya, 2006)

Szakirodalom - Könyv Jászó múltjáról (Hadobás Sándor)

A helyi földrajzi nevek (83-85) tanulmányozásából kiderül, hogy a város régi helynevei csaknem kizárólag magyar eredetűek. Céhek, mesterek, vállalkozók (86-98): ismerteti a Jászó életében egykor fontos szerepet játszó foglalkozások (takács, csizmadia, gombkötő, pintér, asztalos, fazekas, kovács, szabó, mészáros, szűcs) történetét. A felsorolt szakmák céheinek jelvényei a mai községháza pincéjének a falára festve láthatók, készítési idejük a 19-20. század fordulójára tehető. A számunkra legérdekesebb fejezetek - Bányászat (99-106) és Fémművesség (107-112) - a település hajdani bányavárosi mivoltához képest meglehetősen szűkszavúak, csak a legfontosabb - s máshonnan már jól ismert - információkat és adatokat tartalmazzák. A gazdag és változatos bányász-kohász múlt többet érdemelt volna, annál is inkább mert Jászó történetében (a premontrei apátság mellett) meghatározó szerepet játszott ez az egymásra utalt két ősi szakma. A malmok (113-117), amelyek a bővizű és gyorsfolyású Bódvára épültek, ugyancsak nevezetes üzemei voltak Jászónak, egészen az 1940-es évekig. Az utolsó malomtulajdonosok a Bröstl család tagjai közül kerültek ki. A kályhások (118-121) c. fejezet a 18. sz.-tól a 20. sz. első feléig virágzó helyiipari tevékenységet mutatja be, amely a városban nagy múltra visszatekintő fazekasságból nőtt ki. Volt idő, amikor egyszerre több műhely és mester működött Jászon, sőt, még az apátság is létesített egy kis kályhagyárat 1896-ban. A villanytelep (122-125) aBódva vízi energiáját hasznosító erőmű történetét vázolja fel, amely 1904-től 1945-ig üzemelt és látta el Jászó és a környező települések lakosságát elektromos árammal. Az iskolák (126-132) cím alatt az oktatás múltjával ismerkedhetünk meg, amelynek érdekessége, hogy egykor iparos tanonciskola és zsidó egyházközségi alapiskola is működött Jászon. A fekete könyv titka (133-138) egy izgalmas kultúrtörténeti eseményt elevenít fel. Tompa Mihály a premontrei apátság levéltárában helyezte el lepecsételt feljegyzéseit, amelyeket az úgynevezett Fekete könyv tartalmazott. A költő végakarata szerint a dokumentum felbontására és ismertetésére csak halála után 50 évvel, 1918-