Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963

1963. március 6., 6. rektori tanácsülés

Ihk- 5 -Rektor: Probléma a kérdésben, hogy akik a felvételre szó­­bajönnek, azokat kell behívni, felvételükről előre nem ér­tesülhetnek, és igy .pl. a vidéki hallgatókat újra be kell rendelni. Ez egy technikai nehézség, amit nem tudja,hogy fognak megoldani. Radnót: Eredetileg nem igy akarták, csak a felvettek ke^ riiltek volna orvosi vizsgálatra, de még ez is jobb meg­oldásnak mutatkozik. Rektor: Ezzel egyetért, de a behivottak elhelyezését, stb. problematikusnak látja. A betegség-lista alaposan meg lett tárgyalva, azt hiszi, hogy ezen nincs vita. Boros: A Fogorvostudományi Kar a legutóbbi kari ülésen foglalkozott ezzel a kérdéssel és egyetértett Molnár do­cens javaslatával. Felmerült a Fogorvostudományi Karon a kézügyességi alkalmasság vizsgálatának bevezetése. Erre vo­natkozóan a kar kijelölt egy bizottságot /Molnár, Fornádi, Pesti részvételével/ akik ezzel foglalkozhának. Rektor: A dékán urnák már mondotta, hogy a Fogorvostudo­mányi Kar kísérletképpen a már felvetteknél vezesse be ezt a vizsgálatot és ha beválik, akkor lehet hivatalosan beve­zetni. Szenes: A betegséglistában a 4. és 9. sorszám alatti beteg­­ségek konkrétabb meghatározását látja szükségesnek. Pl. beszéd-zavar és torzító anyajegy esetén még labor-orvos lehet valaki. Radnót: Az Egészségvizsgáló Intézet nem dönt, csak megál­­lapitja a diagnózist, és akkor alapos kivizsgálásra kerül a jelölt a megfelelő szak-klinikára. Rektor: Nem egyszerű a kérdés, mert pl. egy végzett orvos­­nak nehéz azt mondani, hogy menjen laboratóriumba, mert torzító anyajegye van. Ha szelektálnak, akkor ez is egy sze­lekciós lehetőséget biztosit, hogy azokat válasszák ki,akik­nél kevesebb probléma lesz. Radnót: Sok^probléma van ezzel, pld. ha valaki teljesen szintevesztő, attól még lehetne röntgenes, stb. 13 <1

Next

/
Oldalképek
Tartalom