Budapesti Orvostudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1962-1963
1963. február 6., 5. rektori tanácsülés
- 2 -A Fogorvostudományi Kar Kezdetben általános orvosi alapképzettségű fogszakorvosokkal, működöttilyen,alapképzettségűéi; voltak az oktatók is. A későbbi években a fiatal oktatók jelentős számban már a Fogorvostudományi Karon végzettekből adódnak néhány év óta ez utóbbiak létszáma a Fogorvostudományi Kar oktatóinak létszámában egyre nagyobb. Ez utóbbi körülmény azt jelenti, hogy a régi gyakorlattal szemben most már nem általábos orvosokból kell fogszakorvosokat képezni, hanem képzett fogorvos magas szintű szakmai továbbképzését kell biztosítani. Ennek a szemelőtt tartása szerepel azokban a megjegyzéseinkben, melyek az egyes fiatal oktatókra jelenleg háruló nagy oktatási elfoglaltságát hátrányosnak tartják. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a Fogorvostudományi Kar oktatása nem teszi lehetővé a fiatal oktatók körforgás szerű cseréjét az egyes tanszékek között, pedig ez továbbképzésük szempontjából elengedhetetlen volna, mert ez alatt a néhány év alatt a fiatal fogorvos-oktató alapképzettségét tovább fokozhatná. Látogatásunk alkalmával több tanszéken hallottuk azt a véleményt, hogy a Fogorvostudományi Kar tanrendjének óva számát belső arányosítással előnyösebbé és célravezetőbbé lehetne tenni. Véleményünk szerint a konkrét javaslatot erre vonatkozóan a Karnak kell megtenni. A fiatal oktatók továbbképzésének, valamint támogatott tudományos működésének nem kielégítő volta, - színvonala és menynyisége - több ellentmondásból adódik. a. / A fekvő-beteg osztály analizált állapotától eltekintve, valamennyi tanszék gyógyitó munkája járóbeteg rendelésből állj oktató munkája volumenben ezzel megegyezik.. E beteg-ellátá si idő tehát a vele egyenlő oktatási óraszámmal, két munkahelytől eltekintve /konzerváló fogászat és iskola fogászati rendelés/ nem egyenlő a megszokott t-8 órás minimummal. Jelentősége abban van, hogy a medikus oktatás befejeztével az ambuláns rendelés is befejeződik, és csak továbbképzésre szolgáló rendelő órák nincsenek. b. / A Fogorvostudományi Kar tudományos produkciója szarcsoporti tevékenységben szakfolyóirat cikkekben, kongresszusokon monográfiákat és tankönyvÍrást illetően a Kar jelentőségének mindenképpen megfelelő. A tudományos tevékenység munkatársi kiterjesztése a pályakezdő oktatók részére azonban nem elégséges. ít mészetszerü, hogy az oktatásban kevésbé elfoglalt, tapasztalt szakemberek munkaidőben is inkább jutnak tudományos tevékenységlehetőségéhez mint:az oktató munkában kivétel nélkül rendkívül elfoglalt fiatalok. c. / Kézen fekvőnek látszik, hogy a kora délután.szabad időhöz jutó fiatal a napszak további részét egyéni továbbképzéssel tölthetné. Ekkor azonban nincs együtt már az.idősebb oktatókkal, sőt többségének más elfoglaltsága /másodállás,.magán rendelő/ van. d. / Az orvostanhallgatók oktatásának bizonyos meghatározott része klinikán kivül, területi SZTK, rendelésen történik, ahol ..a tanszékeknek csak szervező szerepe van; tanszéki oktató ezen nem vesz részt, A tanszékek gyakorlati oktatói munkáján 1 volumenét pontosan megállapítani nehéz, amiatt, hogy a gyakoxx ti oktatás egy' része az SZTK-ban történik. 383/1963.