Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1939-1940 (HU-SEKL 1.a 67.)
1940.02.13. rendes 6. - 42. IX. Dr. Minder Gyula rk.tanári címmel való kitüntetése
r i- 64 -sorozatából. Régebbi, 2 év előtti, hasonló tárgyú dolgozatainak, uj alapokra fektetett és újabb tapasztalatokkal bővitett tanulmánya. Bevezetésben az urológia célkitűzésével, a szakma rohamos és sokoldalú fejlődésivel foglalkozik. Hangsúlyozza, hogy ma már nem lehet az urológiát a venerologiával azonosítani. Foglalkozik ezután az urológiai vizsgálatok javallatainak kérdésével, az e téren a gyakorlatban^. mutatkozó hibákra, felhivja a figyelmet és megvonja a határt ameddig a gyakorló orvos szakorvosi vizsgálat nélkül eljuthat. Az i.v. pyelographia általánosan nagy elterjedése könnyű technikája oda vezetett, hogy a költséges vizsgálatok olyankor i§ alkalmazzák, amikor arra szükség nincs fel - tétlenül, s felhivja a figyelmet, hogy az ép oly hiba, mint ha valaki egy elektrocardiogramrnot végeztet anélkül, hogy meghallgassa magát a szivet. Részletesen ismerteti a felső hugyutakra vonatkozó újabb physiológiai ismereteink bővülését, az uréternek u.n. " szükállás" és " tágállás" fogalmát. A chemotherápia rohamos fejlődése az uj hugydesinficiensek nagy tömegét szállítja, legjelentékenyebbek ezek között a sulfamidokészitmények, s ami még néhány év előtt csak hiú remény volt, megvalósult, a gonorrhoeát chernotherapeut ikus utón - az esetek egyrészében - meggyógj^itjuk. Az errevonatkosó újabb személyes tapasztalatait, valamint a prostataresectió és hormontheraápia újabb eredményeit összefoglalja és méltatja. 83. / Tévdiagnosisok vesegümőkórnál. Orvosi Hetilap.1939. 1. 17.SZ./ 3 oldal/ Orvosi Gyakorlat kérdései. A gyakorló orvos részére irt rövid összefoglalás, melyben különösen a spontán pyuriák okainak kiderítésére hivja.fel a figyelmet. A Koch negativ vizeletlelet nem bizonyit vesegümőkór ellen, mert a gümős góc időlegesen elzáródhat, s ilyenkor nemcsak a Koch bacillus tűnik el a vizeletből, hanem - ha az elzáródás teljes - esetleg a geny is. 84. / A hormontherápia urológiai vonatkozásai. Magyar Urológia 1939.4.sz. / 8 oldal/ , . A Magyar Orvosi Nagyhét főthemájának urológiai vonatkozású referátuma. A hormonthe’rápia az urológiában már régóta ismeretes, de a gyakorlati eredmények csak az utolsó években érték el azt a fokot, hogy ma már a hormontherápiának az urológiában is therapeutikus jelentősége van. Ez főleg annak köszönhető, hogy sike - rült a hormonokat synthetikusan is előállítani. A legjobb ered - ményeket ma hormonkezeléssel a krytorchismusban érjük el,úgy hogy annak műtéti kezelése ma már alig jön tekintetbe. Igen jók a P.H. kezdeti stádiumában végzett hormonkezelés eredményei is. Az újabb synthetikus herehormonok között a Testoviron és Neohom— breollal érte el a legjobb gyógyhatást. 84.a./ Die urologischen Beziehungen der Hormontherapie. Zeitschr.f.Urologie. 1939. Berlin. / 8 oldal/ Fenti cikk németül. Ezeken kivül a Minder Gyula dr. vezetése alatt álló székesfővárosi uj szent Uános közkórház urológiai sebészeti ősz - tálból az Ö irányítása mellett a következő dolgozatok j.elentek meg az 1937-39 közötti időben: 1. Dr. Bochkor Béla: A prostatatályogról.0.H.1937.16.sz.