A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1925-1926 (HU-SEKL 1.a 52.)
1925. október 13., 2. rendes
a- 22 -66. Hoor Károly tanár előadj a,Darvas Deutsch Miklós kérését,melyben szigorlatának egyetemünkön való letételét kéri,ki 1916/17, 1947/18, 1918/19 tanévekben egyetemünkön volt beiratkozva, de aztán felváltva majd a Pécsi,majd a debreczeni egyetemre, végül újból a pécsi egyetemre került, ahol a végbizonyítványt nyerte, ^arunk határozata alapján kérése nem telj'Sithető,annyival ksvésbbé,miután bár katonai okmányaira is hivatkozik, indexének bizonysága szerint rendes katonai szolgálatot nem is végezhetett,Ennélfogva a folyamodó kérésének vissza,utasítását javasolja, A Kar az elutasító javaslathoz hozzájárul, 67. 5986/1925-26. Hoor Károly tanár előadja Gutmann Anna kérését, kit harmadféléves hallgató korában I az ország összes főiskoláiból kizártak. Miután G-utmann Anna helyzete teljesen tisztázott és a Karnak nincs módjában ,hogy Gutmann Anna kérését hat év után revisió tárgyává tegye, javasolja,jelentessék a vk.miniszter urnák, hogy Gútmann Anna teljesen reászolgált a Tanács végzésére és amint nem foglalkozunk most már uj feljelentésekkel,ép úgy nem foglalkozunk uj revisiókkal sem. Mindezeknél fogva Gutmann Anna ügye nem tárgyalható. if A kifejtettek alapjan a Karna/Í nincsen módja Gutmann Anna ké résével foglalkozni. 68. BUDAY KÁLMÁN tanár felhívja a Kar figyelmát Wenhebach professor előadására az Orvosegyesületben,amely előadás után az előadó tiszteletére vacsora lesz és ivet köröztet résztvevők jelentkezésére. A kar a jelentést tudomásul —> A —* veszi.