A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1916-1917 (HU-SEKL 1.a 42.)

1917. június 12., 10. rendes

45. A kérdéses 3. pont ugyanis kételyt hagy term az iránt.Kissé homályos fo­galmazással csak annyit mond.hogy csak " azok a doktorjelöltek veendők figye­lembe, a kik úgy gymnasiumi, mint egye­temi tanulmányaikat általában jeles e­­redménynyel végezték be és a doktori fokozat elnyeréséhez szükséges összes szigorlatokat is mind kitüntetéssel i tették le. " Nem szól a szabályzat tehát arról ,’nogy a középiskola minden osztályából jeles bizonyitványt kell felmutatni,sőt van egy körülmény e pont fogalmazásában.melyből azt lehetne következtetni.hogy a szabályzat szer­kesztőjének az lebegett a szeme előtt, hogy csak az érettségi bizonyitvány­­nak kell jelesnek Jenni. Ez a körülmény pedig az, hogy a szabályzat előbb meg­szabja úgy a gymnasium!.mint az egyete­mi tanulmányokra nézve, hogy a jelölt­t nek általában jeles eredménynyel kel­lett légyen mindkettőt bevégeznie/"be"­­végeznie, és nem "el "-végeznie./ de t azután az egyetemi tanulmányokra vo­natkozólag külön .mondja még .hogy- szük­séges .hogy a jelölt az összes szigor­latokat is mind kitüntetéssel tette légyen le,a gymnasium! osztályvizsgák­ra nézve pedig mit sem szól. Mindazonáltal a karok és az egye­temi tanács az intézmény életbelépése óta arra az álláspontra helyezkedtek a jelöléseknél.hogy a folyamodók kö­zül csak azok vehetők szánba, a kik a gymnasium minden osztályát kitűnő . jelzéssel végezték el. Az egyes tár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom