A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1914-1915 (HU-SEKL 1.a 40.)
1915. június 1., kari választó
7 517 nak felfogásával ellentétben a szerző készítményeiből kitűnik, hogy az eleidin nemcsak a stratum-basalé 2—3. sejtrétegére szorítkozik, hanem a str. superficiáléig követhető, a hol amorph rögök és korongok alakjában mutatkozik. Mikrochemiai vizsgálatok alapján az eleidint fehérjeszerű testnek tartja; e kísérletek megdöntik Ranvier felfogását, a ki az eleidint illő olajnak gondolta, továbbá Buzziét. és másokét, a kik cholesterin és glycerin természetük mellett foglaltak állást. Concentrált konyhasó oldatban igen jó eleidin-fixáló reagenst talált, az ilyen módon rögzített készítményekben az eleidin-képletek hatalmasan megduzzadnak s utólagos vízbehatásra nehezebben vagy alig vonhatók ki. Még egy eleidin-rögzítő folyadékról (1 %-os vizes pikrint, 1 %-os tannint 1 % salétromsavas oldat) tesz említést, melynek használata után lúg, sav és víz az eleidint nem tudják befolyásolni. Hanawa hsematoxylin-,eleidinjét a szerző nem ismeri el egy külön cleidinféleségnek, hanem azon a nézeten van, hogy az előzetes Best-féle folyadék egyik alkatrésze az eleidint a hsematoxylin számára páczolja; ilyen előzetes páczolás nélkül az eleidin-képleteket hsematoxylinnal ugyanis nem sikerült megfestenie. A kórosan elváltozott bőr eleidin-tartalmával a szerző szintén foglalkozott, de tekintettel az igen számos bőrbajokra, csak az egyes csoportok fontosabb képviselőit vetette vizsgálat alá. Arra a conclusióra jutott, hogy az elszarusodás foka nem jár parallel az eleidin-anyag quantitativ magatartásával, főleg pedig, hogy a gyulladásos folyamatok az eleidin-mennyiségét határozottan károsan befolyásolják. A bőrglykogén kérdésében a szerző elsősorban annak a kérdésnek a megfejtését tűzi ki czélul, hogy a már régen ismert máj- és verítékmirigyek glykogénje és az Unna által elnevezett keratoglykogén között áll-e fenn valamilyen nexus, s ha igen, akkor milyen kritériumok alapján lehet ezt a rokonságot valódinak tartani. Ennek a kérdésnek eldöntésére részben élettani, részben mikrochemiai reactiókhoz fordul és az utóbbiak alapján igyekszik a két anyagot egymástól elválasztani, illetve azok rokonságát kikutatni. A rokonságuk mellett szól, hogy az Unnaféle bőrglykogén a glykogén-reactiót kolorative igen jól adja, hogy destillált vízben oldódik; ellene szól, hogy a szaruglykogént soha sem sikerült szemcsés alakban megfestenie. Mikrochemiailag tehát a szerző a májglykogén és az Unna-féle szaruglykogén között kifejezett rokonságot talált s annak a nézetnek ad kifejezést, hogy az eddig ismert szemcsés alakú glykogén a bőrben valószinűleg diffus alakban fordul elő. Unnával ellentétben nemcsak a str.-basaléban, hanem az egész str.corneumban kapott reactiót a Best-féle reagenssel. Az úgynevezett szarúzsír tanulmányozására a szerző az osmiumos reductiós eljárást alkalmazta. Ranvier és Langerhans leleteit megerősíti. Annak az eldöntésére, hogy a feketére festett területek tényleg zsíranyagnak felelnek-e meg, e czélból a szerző Sudan III-mal és scharlachvörös R-rel is festett; az utóbbi festőanyagokkal zsírt sohasem tudott kimutatni. Az Unna-féle másodlagos osmiumozással a szerző sohasem talált a szarurétegben zsírt, sőt a subcutis zsírrétegét sem látta megfestve, úgy hogy az Unna által leírt rögök alakjában fellépő másodlagos osmiumos reductiót műterméknek tartja, a mely a legnagyobb valószínűség szerint a rögzítő folyadék redukáló hatása alatt lép fel. Az Unna-féle szaruzsír zsírtermészete ellen legerősebb érvül azt a körülményt hozza fél, hogy a Langerhans-féle keretet 1 %-os Ag. NOa-os impregnálással is megkapja, pedig tudvalevő dolog, hogy zsíros anyagok az Ag. NOs nem tudják redukálni. A szerző végül kiemeli, hogy a szarurétegben mindenesetre vannak erősen redukáló anyagok, ezek azonban semmi esetre sem fcsírtermészetüek. *
