A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1914-1915 (HU-SEKL 1.a 40.)
1915. június 1., kari választó
Dr. Neuber Ede hét évre kiterjedő tudományos munkássága tiszta képet nyújt tudományos qualificatiójáról. Dolgozatai, főleg a kórszövettan és a serodiagnosis, illetve a serotherapia körébe vágnak, de részben technika és mikrochemia vonatkozásúak. Munkái egy részének keletkezését kezdettől fogva személyesen volt alkalmam látni és ellenőrizni, s úgy ezek alapján, mint a felsorolt dolgozatok áttanulmányozása után meggyőződtem, hogy Neuber Ede dr. nem a látszatért dolgozó munkások sorába tartozik, hanem igazi kutató módjára benső vágytól és munkakedvtől sarkalva áldoz a tudomány szent oltárán. Felvetett kérdéseinek eszmevilágába annyira beleéli magát, problémáit minden oldalról, minden vonatkozásaiban annyira megvilágítja, a mint az csak alapossághoz és rendszerességhez szoktatott búvároknál található. De emellett önálló, ötletes kutató is, a mint azt a munkáiban felvetett egy-egy újabb eszme és szempont, valamint több becses tudományos és gyakorlati jelentőségű eredmény is bizonyítja. Dr. Neuber Ede irodalmi működése nemcsak megüti azon mértéket, melyet az egyetemi magántanárságra való képesítés kérdésénél megkívánunk, hanem azon jóval felül is emelkedik s így a legnagyobb mértékben megérdemli, hogy további tudományos munkálkodásában támogassuk és lelkesítsük. Ennélfogva kérem és a legmelegebben ajánlom a tisztelt Karnak, méltóztassék dr. Neuber Edét a magántanári képesítés további cselekményeihez bocsátani. \ FRANKLIN-TÁRSUUT NYOMDÁJA.