Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1969-1970
1970. január. 15., 3. Rendes kari tanácsülés
2 szögezzük, hogy gyógyszertár Vezetésre csakis egyetemi végzettségű szakembert tartunk, alkalmasnak, akinek felügyelete, ellenőrzése, irányítása mellett dolgoznak az asszisztensek. Utóbbi t^hát önállóan gyógyszertárat nem vezethet. 2. / A Tanulmány azonfelül, hogy felmérte, miként oszlik meg a gyógyszertárban a munkakör a gyógyszerész és asszisztense között, foglalkozott azzal a kérdéssel is, milyen feladatokkal bővíthető a gyógyszerész munkaköre a gyógyszertárban és azon kivül. A fennálló helyzet felülvizsgálata után nemcsak annak a rögzítése kívánatos, hogy mi a két szakkáder pontosan körülirt és egymástól elhatárolt munkaköre hanem, hogy a gyógyszertárvezető gyógyszerész az egészségügyi szolgála részére mennyiben lenne jobban értékesíthető az eddigieknél. Egy ilyen irányú fölmérésnek a Kar azonban csak kezdeményezhetője lehet, mert ez nem fővárosi vagy oárosi, hanem országos szintű feladat ami a Párt és az állafcl országos szerveinek hatáskörébe tartozik a megfelelő társadalmi szervezetek bevonásával. Kívánatos, hogy egy ilyen felmérő munkában a gyógyszerész tudományi karok véleménye külön nyomatékkai vétessék figyelembe. 3. / A kar elsősorban csak a 2./ szerinti felmérés alapján a gyógyszertárvezető megállapított munkakör ellátására szükséges szakismeret elsajátítását biztositó tudás oktatására érzi magát elsősorban hivatottnak és illetékesnek. Az asszisztensi munkakör ellátásához szükséges szakismeretek oktatásét nem tekintjük egyetemi feladatnak, mégis javasoljuk: a/ Valósuljon meg az intézményesített asszisztensi képzés egységes programmal és tematikával, b/ ennek kialakításához a gyógy szer ész tudó mányi karok a legnagyobb segítséget kívánják nyújtani, Iwgy a gyógyszertárvezető és az as szisz tens e/i/-nek képzése kellő összhangban legyen. •+./ Az egyetemi gyógyszerészképzés változatainak megbeszélése éLőtt magát az egyetemi képzése, mint olyant kell előbb szemügyre vennünk, amely a tudományos ismeretek robbanásszerű gyarapodása miatt ha válság oa talán nem is jutott, de mindeneeetre forrongásba jött és nagy mére-' átalakulás előtt áll > Egyre határozót babban rajzolódik ki máris az a 6536/1970.