Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1965-1967
1966. április. 30., 4. Rendes kari tanácsülés
csekély jelentőséggel bir, ezt eg ebként a szerző is megállapítja a 27. oldalon. A jcdgőzös előhivé sál foglalkozó rész néhány zavaré körülmény ismertetésével z. rul, mely nagyrészt irodalmi adat 0 A bróm és klór nagyobb reakcióképességéből kiindulva, a szerző e két halogénre is kiterjesztette vizsgálatait, amit az is indokolt, hogy utóbbiakra vonatkozóan ez irodalomban is kevés adat található. A megvizsgált gyógyszereknek azonban csak csekély hányada képezett stabil szines brómadszorpciós vegyületet s igy a közvetlen brómgőzös előhivás egymagában nem bizonyult alkalmasnak. Figyelemre méltó a szerzőnek az az ötlete, mely a brómozásos reakciók során termelődött savat használja fel a kromatografált vegyületek előhívására olyképpen, hogy dimetilsárga indikátorral permetezi be a papirost-.- Részletesen leirja az alkalmas indikátor kiválasztására végzett kísérleteit, valamint vizsgálat alá veszi a papirosok brómmegkötő képességét és brómérzékenységét is, vagyis, hogy maga a cellulóz milyen mértékben reagál a brómmal. Mintegy tiz oldalon át foglalkozik a javasolt uj előhivásl módszer kikísérletezésével . A továbbiakban összefüggést keres a brómozás során termelődött sav mennyisége és a kromatográfiás anyag mennyisége között. A papiroskromatográfia kísérleti körülményeinek alapos ismeretére vall, hogy először arról kiván meggyőződni, vajon a brómozás csak a foltok felületén, vagy mélyebb re Legeiben is lejátszódik. E kérdést két vizben igen rosszul oldódó anyaggal norkainnal és a fenacetinnel dönti el. A két rosszul oldódó anyag foltjaiból ugyanis vizzel jól kioldható a brómozáskor termelődött sav anélkül, hogy az anyag leoldódna a papirosról. E fogás a f ltok ismételt brómozását tette lehetővé és a brómozás után mért sav mennyiségének csökkenése jól bizonyította, hogy az ilyen reakciók mindig a folt felületén játszódnak le. Mindezekkel teljesen egyértelmű a szerző azon tapasztalata, hogy azonos anyag esetében az azonos mennyiségű, de különböző felületű foltoknál mért sav mennyisége a foltok nagyságával növekszik« Ezt a megállapítást támasztják alá a 3» ábrán bemutatott kísérletek eredményei is. E vizsgálatok alapján a szerzőnek érdemes lett volna egy kissé a planimetriás módszerek bírálatára is kitérni, A közöltek jól bizonyítják, hogy a papirkromatográfiás foltok csak bizonyos elhanyagolással tekinthető kétdimenziósnak, mivel azok valójában lencsealakuak. A klórral teljesen hasonl^ kísérleteket végzett, mint a brómmal. Úgy vélem, ezt a részt célszerűbb lett volna erősen lerövidíteni. TÖb&, a brómozásról leirt kísérlet ismétlődik. A 60. oldalon a "készülék" leirása szintén túl részletes. A klórczásos kísérletnél tulajdonképpen a 61. oldalon leirt néhány szinreakció gyakorlati szempontból hasznosabb, mint e savképződésen alapuló általános előhivás, mely a papiros-к nagyobb klórérzékenysége folytán kevésbé lesz érzékeny, mint a br iá esetében. A nitrózus gázokkal való előhivás egészen más jellegű eredményeket hozott, mint a halogénes előhivás. Megállapitást nyert, h“gy általános előhívónak nem alkalmas, ezzel szemben néhány anyag esetében jó specifikus előhivószernek bizc yalt. 6642/1966,
