Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1959-1961

1960. február 19., Kari tanácsülés - Az 1959/60. tanév I. félévi vizsgaeredményei

16 Turchányi úgy 'gondolja, hogy a fogorvostanhallgatóknak nehezebb is az I#évfolyam, mint az általános orvostan­hallgatóknak, Ezenkívül úgy vette észre, hogy van valami rossz hangulat az évfolyamon, azt mondhatni "trehányság". Valaki elindított egy komolytalan hangulatot és az átter­jedt többekre is. Úgy érzi, hogy a fizikát, kémiát elha­nyagolják. Dékán éppen az okát szeretné kideriteni. Turchányi « az okát még nem tudja, lehet, hogy túlter­helés van. Majd megpróbál velük beszélni és lehet, hogy sikerül megtalálni az okot, de jelenleg ez a helyzet. Dékán megjegyzi, hogy nem biztos, csak gyanúja van arra, hogy a felvételekkel kapcsolatban egy bizonyos fokig szép­séghiba történt. Nevezetesen: nem volt elég munkás-paraszt jelentkező a Fogorvosi Karon és azt tették, hogy az Ált. Orvosi Karról átvettek önként ‘jelentkezőket. Azt vette észre, hogy ezek közül néhány a nyilatkozatot aláirta, de nyilván avval a hátsó gondolattal, hogy majd évközben si­kerül visszakerülni az Általános Orvosi Karra. Erről tudo­mása van és ezt megtagadta és mint Dékán nem is fog hozzá­járulni a jövőben sem, mert ez egy nagy zür-zavart okoz­hatna. Nekünk fogorvosokra van szükségünk, azokat akarunk _ képezni, mert ez a feladatunk. Nem tudja, csak felteszi, hogy esetleg ez is, hozzáj árulhat. Tessék talán nyomozni , hogy tulajdonképpen mi a sérelmük. Valahol nyilvánvalóan _ kiderül az ok. Dénes az elhangzott kérdéshez fűzi hozzá: Kémiából 2 év­vel ezelőtt törtölték a félévi kollokviumot a fogorvostan­hallgatóknál. Két évvel ezelőtt a fog.hallgatók és ált. orvostanhallgatók között lényegében nem volt differencia. Volt bizonyos különbség, de ez onnan származott, hogy ez az első periódus volt, amikor a‘z Ál’t.Orvö’si Karról bukot­tak átmentek a Fogorvosi Karra-és ezeknek gyengébb volt a nivója. - De két év óta, amióta megszűnt a félévi kollok­vium, olyan változás van, hogy a hallgatók teljesen ér­dektelenek lettek, nem tanulnak egyszerűen azért mert most /az I.félévben/ vizsga nine’s, úgy hogy most a II.félév e- lején szinte reménytelennek néz ki a dolo'g, hogy be tud­ják-e évvégére hozni azt a hátrányt, amit már az I.félév­ben kellett volna #aegtanulniok, Ezégt elég rossz eredmé­nyek várhatók. A kollokvium eltörlése nem segitett, ha­nem sokat rontott a helyzeten.- t Dékán ez a Minisztérium előirása szerint történt, ezen nem tudnak változtatni. Fekete Agnes megjegyzi, hogy az I.félévi vizsgaidőszak lezajlott bőven addigra mire elkezdődhetett az oktatás. Az első hetekben igen nagy volt a hiányzás állapitotta meg. 25 hallgató hiányzott 72-ből és volt olyan csoport, ahol a 20-as összlétszám kellett 10-en jelentek meg. A 25 hallgató közül csupán 4 hallgató tudta igazolni

Next

/
Oldalképek
Tartalom