Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1959-1961

1960. február 19., Kari tanácsülés - Az 1959/60. tanév I. félévi vizsgaeredményei

a hiányzást. Az a benyomása, hogy a hallgatók még mindig nyugodtan elmaradnak azzal, hogy pótvizsga időszakban nem kötelező a gyakorlatok látogatása. * К Donáth: elmondja, hogy az elméleti intézetekben különö­sen az első években rendkivül sokat foglalkoztak az okta­tási problémákkal, azt lehet mondani, hogy kizárólag azok­kal foglalkoztak. Nem tudja szó nélkül hagyni, hogy össze né hasonlitsa pl. most a német hallgatóknak az előmene­telével a hallgatóinkat. Azt kell megállapítani, hogy saj­nos valahogy az ambició hiányzik a mi hallgatóinkból. Rend­kivül erősen billen a mérleg a német hallgatók javára. A legfőbb okot abban látja, hogy itt valahogy elkallódnak a hallgatók Budapesten, különösen az első években. Egyedüli jó megoldásnak a kollégiumi rendszert tartja. A német hall­gatók is azt mondják, hogy otthon ők nem tanulnak ennyire, de azáltal, hogy egy teljesen zárt rendszerben élnek - ki­csit diktatórikus körülmények között - igy ők kizárólag tanulnak. Félő - ez nem ide tartozik - hogy mi lesz ve­lük márciustól, amikor kissé szabadabb körülmények közé kerülnek, valós'zinüleg ők is vissza fognak esni. Továbbiakban megjegyzi, hogy az anatómiánál ugyanaz lesz látható а II.félévben mint a kémiánál az I.félévben. Nem lesz vizsgájuk anatómiából és sajnos nem fognak semmit profitálni а II. félévben. * - v 1 Г • ‘ • Sugár: kérdést tesz ‘fel az I.évfolyam előadóihoz. Eszlel- nek-e ők valami különbséget a tavalyihoz képest most, hogy lényegesen magasabb az I.éves hallgatók létszáma ? Okoz-e ez valami problémát az oktatásban vagy vizsgáknál ? Azért érdeklődik, hogy a későbbiekben hogyan lehet majd előkészí­teni. Az ő tapasztalata is az, hogy nehéz a hallgatókat rá- bimi arra, hogy az első két hétben rendesen járjanak elő­adásokra és gyakorlatokra. t * ­Dékán megjegyzi, hogy a hallgatóság már kitapasztalta, hogy az első het’ek lazasága megtorlás nélkül végezhető. Nem tudott a Tanácsunk vagy a Karunk megfelelő erélyes intézke­dést foganatosítani a mulasztásokkal szemben, ez a tény. Hogy hol lehetne segiteni ezen, másik megbeszélés tárgyát képezhetné. A prolongált vizsgaidőszak az kétségtelenül lazitó tenden­ciájú. - ügy gondolja, hogy az I. és II. éves hallgatókkal egy külön megbeszélést fognak valamelyik délután tartani és kipuhatolják a bajok okát. Valószinüleg jótékony hatású lesz, - talán még nem késő. Donáth docens .urnák válaszolja, hogy az ő véleménye is az, hogy a kollégiumi bentlakással munkafegyelmet és tanulmányi rendet tartó szigor és rendszer az feltétlenül javitó, a kollektiv szellemet is fokozza. r Donáth: megjegyzi, hogy ezek nem a németek java, ez a néme­teknek egy gyenge hallgatósága, nem a legkitűnőbbek. Dékán kérdezi, hogy kiván-e még valaki a kérdéshez hozzá­szólni ? , Több hozzászólás nincs

Next

/
Oldalképek
Tartalom