Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1957-1959
1959. február 27., III. kari tanácsülés - Elnöki bejelentések
- 14 traumatológia" c. előadás Keretében, mig az 1. és II. fejezetet dr.Béky József egyetemi tanársegéd az "egészségügyi szervezés" c. Kollegium Keretében adja le. Tudomásul szolgál. Fk.10/1959. Dékán jelenti, bogy Kérelemmel fordult az Egészségügyi Ííinis ztériumhoz, hogy a kar oktatásban résztvevő orvosai a "Fogászat" cimü tankönyvet a hallgatók részére megállapított áron vásárolhassák meg. Az Egészségügyi Minisztérium ezen kéreInat elutasította azzal, hogy egyrészt a hallgatók tankönyv vásárlása olyan nagyméretű, hogy még a tervezett példányszámot is meghaladja, másrészt a kiadói főigazgatósággal kötött egyezmény értelmében kedvezményesáru tankönyveket Kizárólag hallgatÓK részé re lehet biztosítani. Tudomásul' szolgál. Dékán jelenti, hogy a Tudományos Bizottság elnökének előtárjesztése szerint az Akadémia Morphológiax Főbizottsága'és Egyetemünk Tudományos Bizottsága együttesen megtekintette múlt év december 10-én az Anatómiai Intézetben készített plasztikus kondenzort. A két bizottság együttes ülésén megállapította,^ hogy a plasztikus kondenzor megalkotása nagyjelentőségű és alkalmazási lehetőségeit ma még teljesen felmérni nem tudják. A bizottság amidőn ezt megállapítja egyben felkérte tagjait, hogy a plasztikus kondenzor alkalmazási területével intézetükben foglalkozzanak és erre vonatkozó észrevételeiket közvetlenül közöljék dr.Kiss Ferenc professzorral, vagy dr.Zselyonka László munkatársával, akik bejelentették, hogy minden kutatónak az intézet szívesen rende lkezésére áll. Ezzel kapcsolatban jelenti, hogy dr.Zselyonka László a Fogászati klinikán tartott előadása keretében ismertette a plasztikus kondenzort. Kaptak is tőle egy készüléket, a tapasztalataikról később fognak beszámolni. Tudomásul szolgál. Dékán Kérdezi, hogy az elhangzott elnöki bejelentések- hez van-e valakinek hozzászólása ? Hozzászólás nincs az elhangzott elnöki bejelentések tudomásul szolgálnak.