Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1981-1982/2
1982. március 30., V. rendes egyetemi tanácsülés - folytatólagos - Mellékletek (folytatás).
- Io -A személyzeti munka demokratizmusának fejlesztése összetett feladat, ezért fontos, hogy a vezetők, személyi ügyekben, a döntések előtt szélesebb körben tájékozódjanak. A pályázati rendszer formailag biztositja a kinevezéseknél a demokratizmust. A vezetői állások betöltése azonban bonyolult szervezeti és működési szabályok alapján történik, s ez sok esetben eltéréseket, valóságos vagy látszólagos ellentmondásokat okoz. Az egyetemi oktatókkal szemben támasztott követelményrendszerünk országos vonatkozásban is jónak mondható, de korszerűsítésre szorul. Az általánosságban megfogalmazott követelmények a gyakorlatban a kiválasztásban nem nyújtanak elegendő segítséget. Az MSZMP KB 1973-ban meghatározta a káderpolitikai munka alapelveit, feladatait és ennek szellemében az Egyetemén 1975-ben elkészült az első hatásköri lista. 1981-ben ennek néhány módosítására került sor. A módosítás lényege, hogy a hatásköröket azok a testületek gyakorolják, amelyek érdemi információkkal rendelkeznek. A hatásköri lista az Egyetemen jól bevált. Szervezettebbé, átgondoltabbá, demokratikusabbá tette a káderek kiválasztását és a velük való foglalkozást. A vezető állások betöltésénél a politikai, szakmai, vezetői követelmények szoros egységet kell hogy alkossanak, egymás rovására nem helyezhetők előtérbe. A gyakorlatban a hármas követelmény egyes elemei arányukban eltérőek lehetnek, de arra kell törekedni, hogy szoros egységet alkossanak. A káderek képzése továbbra is a tanszéken történik, megvalósításában a tanszékvezetőre hárul a legfontosabb feladat. Ezért a tanszékvezető kiválasztása különösen fontos, mert személye nemcsak a tanszék szakmai szintjét, hanem káderpolitikai tevékenységét is döntően meghatározza. Munkáját a hatáskörileg illetékes pártszervezettel együtt